5,6 milliárd forintot kérnek ezért a lakásért, sokak álla leesik tőle

1 év ezelőtt 48

Mintha az Ezeréves Sólyom fedélzetén járna az ember, úgy érezheti magát az, aki az alábbi, csöppet sem olcsó ingatlanban kapcsolná be kedvenc mozifilmjét.


Megszokhattuk már, hogy a tehetősebbek mindenféle módokon igyekeznek kifejezni egy-egy téma iránti fanatizmusukat. Így van ez annál az ingatlannál is, amit 15 millió dollárért, vagyis kb. 5,6 milliárd forintért lehet megvásárolni a floridai Walt Disney World közelében. De nem is ez az igazán érdekes benne: a ház ugyanis rejt egy moziszobát, ami majdnem úgy néz ki, mint egy űrhajó.

A kialakítás ez esetben a Csillagok háborújából ismert Ezeréves Sólyomra emlékeztet. A szoba elülső részén találni az űrhajó vezérlőpaneljeit, de ezek csak utánzatok, valódi kilövésre nem kerül sor. Az összkép azonban így is látványos. Az ingatlant hirdető Sotheby's International Realty oldalán még többet képet találni a beltérről.

Ahogy pedig a Gizmodo is rámutatott, a lakás mozizós része egy kisebb múzeumként is szolgál: rengeteg relikviát találni ugyanis – ezek természetesen mind Star Wars-témájúak. A szoba egyébként kifejezetten nagy, és a fotelek számából kiindulva akár egy kisebb baráti társaságnak is bőven jut hely.

A fotelekhez lábtámasz is tartozik. A szoba másik érdekessége baloldalt keresendő: a tervezők úgy alakították ki, hogy a benne lévők azt higgyék, egy galaktikus csatába csöppentek, a háttérben egy Halál-csillaggal.

Az ingatlan egyébként hét háló- és 9 fürdőszobával rendelkezik.