5 ezerre korlátozzák a nézőszámot a Serie A-ban

2 éve ezelőtt 65

A Lega Serie A szombati rendkívüli ülése után eldőlt, hogy legfeljebb 5 ezer néző foglalhat helyet a stadionban az olasz élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken.

Az egyre inkább emelkedő koronavírus-fertőzések megfékezése érdekében az olasz kormány nemrég 75-ről 50 százalékra csökkentette a stadionok maximálisan használható kapacitását, most azonban újabb szigorítások lépnek életbe.

Az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A szombaton rendkívüli ülést hívott össze, amelyen megszületett a döntés, hogy a soron következő két fordulóban maximum 5 ezer néző tekinthet meg a helyszínen egy mérkőzést a Serie A-ban.

Ez a korlátozás január 16. és 23. között lesz érvényes, ami pénzügyi szempontból nagyon rossz hír a Milan számára, hiszen ebben az időszakban kivételesen mindkét fordulóban hazai pályán játszik a csapat, ezáltal jelentős összegtől esik el a kieső jegybevétel miatt. A 22. fordulóban a Spezia, míg a 23. játéknapon a Juventus látogat a San Siróba és mindkét mérkőzésen legfeljebb 5 ezer néző lehet a lelátón.

A most rendezendő 21. fordulóban még a stadionok kapacitásának 50 százaléka használható, ahogyan a szerdai Olasz szuperkupán az Inter-Juventus meccsen is a befogadóképesség feléig lesz megtölthető szurkolókkal a San Siro.