A baloldal nem cserél miniszterelnök-jelöltet

2 éve ezelőtt 71

A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a baloldal valószínűleg nem cserél miniszterelnök-jelöltet az országgyűlési választásig, mert már a nullára korlátozta Márki-Zay Péter befolyását és „innentől kezdve egy hasznos idiótaként tudják maguk előtt tolni”, akivel a „balhét is el tudják vitetni” a voksolás elvesztése esetén.

Mráz Ágoston Sámuel, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva úgy fogalmazott, Márki-Zay Péter kijelentéseiből is világossá vált, a jobboldal nem rémeket lát, hanem a valóságot, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy Gyurcsány Ferenc irányítja a baloldalt.
Kiemelte, Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltsége Gyurcsány Ferenc érdekeinek is megfelel, hiszen egy „egyszemélyes, egyéni politikai vállalkozóról van szó, akit bármikor le tud cserélni”, vagy egy választási vereség esetén meneszthet.

A Nézőpont Intézet igazgatója elmondta, nem egészen demokratikus eljárás, hogy a kampányban Gyurcsány Ferenc irányít és valaki más van az előtérben.
A választóknak két valóságos alternatíva közül kellene választania, „most pedig egy valóságos irányító miniszterelnök, Orbán Viktor és egy vándorszínész között kell választani”- fogalmazott.
Mráz Ágoston Sámuel hangsúlyozta, ez nem egyedülálló a magyar politikatörténetben, hiszen „Medgyessy Péter ugyanez a kategória volt, 2002-ben ő volt a vándorszínész és két év után Gyurcsány Ferencék leváltották”.

Az elemző kitért arra is, az ellenzék hat pártja közül várhatóan a DK alakíthatja majd a legnagyobb frakciót, és eldöntötték azt is, hogy Márki-Zay Péter egyszemélyes szereplőként indulhat, hiszen nem lehetnek saját emberei, saját képviselőcsoportja a parlamentben.
Minden jel arra utal, hogy az ellenzék választási veresége után Márki-Zay Péter feledésbe merül, és előléphet a baloldal valódi vezetője – tette hozzá.
Mráz Ágoston Sámuel elmondta, Márki-Zay Péter semmiben sem különbözik a többi baloldali politikustól és a 2010 előtt megszokott baloldali programot képviseli.

Kiemelte, komoly gyűjteményt lehet összerakni Márki-Zay Péter „úgynevezett ígéreteiből”, vagyis abból, hogy a baloldal jelöltje elítélte a rezsicsökkentést, kinevette a tizenharmadik havi nyugdíjat, és sértegette az időseket. Újabban pedig arról lehet olvasni, hogy az egészségügy privatizálása is a szívéhez közel álló dolog – mondta.
A Nézőpont Intézet igazgatója megjegyezte, Márki-Zay Péternek őszödi beszédet sem kellene tartania, mert a 2010 előtt megszokott megszorító intézkedéseket tulajdonképpen már előre bejelentette.
Az elemző kitért arra is, Márki-Zay Péter sajtósa decemberben nem engedte az újságírókat kérdezni, pár nappal korábban ugyanakkor a magyar miniszterelnök három órán keresztül válaszolt a „legbaloldalibb újságírók kérdéseire” is, és az embernek az volt az érzése, hogy ebben az újságírók fáradtak ki és nem a magyar miniszterelnök, akit „megpróbál megpuccsolni Márki-Zay Péter”.