A csúcs környékén sincs nyoma Suhajda Szilárdnak

3 hónap ezelőtt 3

Továbbra sincs nyoma Suhajda Szilárd magyar hegymászónak, aki oxigénpalack nélkül vágott neki a Mount Everest meghódításának, immáron azonban több mint egy napja nem adott hírt magáról, nyomkövetője nem működik, a keresésére induló csapat pedig a csúcs közelében sem látta őt.

Ahogy korábban megírtuk, Suhajda Szilárd a 8848 méteres Mount Everest megmászásának mesterséges oxigén és teherhordók nélkül vágott neki vasárnap. Magyar embernek korábban még nem sikerült tiszta mászással elérnie ezt, ami világviszonylatban is ritkaságnak számít.

Az extrémsportoló március 23-án utazott Nepálba, ahol az alaptábor elérése után három akklimatizációs kört teljesített a hegyen, végül szombat este indult el a Mount Everest 7900 méteren álló négyes táborából.

A hegymászó Facebook-oldalán szerdán délelőtt közölték, hogy Suhajda bejelentkezett műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból. Onnantól elvileg 3-4 óra múlva kellett volna elérnie a csúcsot, azóta azonban nem adott hírt magáról, nyomkövetője pedig nem működik. Magyar idő szerint csütörtökön délelőtt egy nyolcfős csapat indult a csúcs felé a keresésére a négyes táborból, az Imagine Nepal hegymászócsoport két tagja, valamint hat serpa.

TISZTÁBAN VANNAK AZZAL, HOGY SZILÁRD ELTŰNT, SZÁNDÉKOSAN AZ Ő KERESÉSÉRE INDULTAK, ÁM AZ EXPLORERSWEBNEK NYILATKOZÓ MÁSZÓ ELMONDÁSA SZERINT SAJNOS NEM TALÁLKOZTAK VELE, ÉS MÁR ÚTON VANNAK LEFELÉ.

Vélhetően láttak egy emberi alakot

Egy másik ügynökség jelentése szerint – akik szintén figyelik a környezetet – feltehetőleg láttak egy emberi alakot a 4-es tábor felett. Ennek kapcsán újabb serpákat mozgósítottak, akik felmennek a 4-es táborba, illetve elindulnak az alak irányába, hogy bebizonyosodjanak, valóban Suhajda Szilárdot látták-e. Azért is bizakodnak az eset kapcsán, mivel a magyar hegymászón kívül senki nem indult egyedül útnak – osztotta meg a fejleményeket Legindi Tímea, a magyar hegymászó felesége az M4 Sportnak.

Hozzátette, hogy utoljára magyar idő szerint tegnap reggel 9.30-kor beszéltek, akkor Suhajda biztos volt abban, hogy képesnek érzi magát a csúcstámadásra, és biztosította feleségét arról, hogy egészen az Everest csúcsáig fog menni.