A devizahiteles probléma jogállamisági kérdésként vizsgálható

7 hónap ezelőtt 382

A hazai pénzintézetek szándékosan félrevezették a fogyasztókat. 2,3 millió deviza elszámolású szerződéssel több millió embert csaptak be megtévesztő termékismertetéssel. Az eddigi devizahiteles törvények ezt a kárt nem rendezték. Több száz milliárd forintra tehető a családokat ért, rendezetlen kár.

A bankok etikátlanul összejátszottak a közjegyzőkkel; az állami pénzügyi fogyasztóvédelmi hatóságok nem végezték el a rájuk háruló feladatot. A végrehajtók tevénységének vizsgálata mellett ki kell térni a behajtók és követeléskezelők munkájára is. A fogyasztók pereivel a bíróságok jelenleg is küszködnek, egyszerre próbálnak eleget tenni az uniós fogyasztóvédelmi elveknek és a legfelsőbb bírói szint elvárásainak és utasításainak. Sajnos a tisztességes bírói eljárásokat akadályozza, hogy a Kúria megalapozatlan szakvélemény alapján hozott több jogegységi határozatot.

Önmagában nem elegendő szociális kérdésként vizsgálni 2022-ben a devizahiteles problémákat.

Az ellenzék a napokban ismertette szociális programját, melyben az MTI beszámolója szerint kitért a devizahiteles problémákra is: "határozatlan időre felfüggesztik a devizahitelesek kilakoltatását, valamint kártérítési alapot hoznak létre a hitelkárosultaknak, kiszélesítik a családi csődvédelem intézményét." Ezek a tervezett intézkedések szükségesek, ám egyáltalán nem elegendőek.


Napjainkban a devizahiteles probléma egyértelműen jogállamisági kérdésként vizsgálható.


Forrás: https://dle.hu/devizahitel-problema