A HIV és az AIDS már rég nem a férfiakkal szexelő férfiakról szól

1 hónap ezelőtt 62

  • Még mindig nagyon erős előítéletek és tévhitek élnek a köztudatban a HIV-ről és az AIDS-ről, miközben valós ismeretekkel kevesen rendelkeznek. Ez világszerte így van.
  • Segítene, ha többen felvállalnák a diagnózisukat, viszont sok HIV-pozitív ember pont a diszkriminációtól és pletykáktól való félelmében nem teszi. Vidéken még rosszabb a helyzet.
  • A koronavírus-járvány hatása egyértelműen megmutatkozott az elvégzett szűrések alacsony számában, pedig a HIV és az AIDS más-más stádiumban okozhat a covidéhoz hasonló tüneteket, ezért nem szabadna megfeledkezni róla.
  • Hazánkban az ellátást 90 százalékban a Szent László kórház HIV-centrumában végzik, amin muszáj lenne változtatni.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt december 1-jén, az AIDS elleni küzdelem világnapján szervezett konferenciát a hazai HIV/AIDS ellátás és prevenció területén dolgozó szakemberekkel és aktivistákkal, akik közül többen maguk is HIV-pozitívak. Az első kerekasztalbeszélgetés a vírus és a betegség egészségügyi oldalára koncentrált. Az eleje egy kifejezett gyorstalpaló volt a vírus működéséről, arról, hogy hogyan lesz belőle AIDS (hiszen nem mindig lesz), a lappangási időről, a tünetekről, vagy arról, hogy mennyi idő múltán lehet biztonsággal kimutatni a jelenlétét a szervezetben.

Ami a járványhelyzetben is fontos lehet, az az, hogy a HIV a konkrét megfertőződés után kb. 2-3 héttel egy általános vírusfertőzéshez hasonlóan jelentkezik: influenzás tünetekkel, lázzal, ízületek gyengeségével, köhögéssel járhat.

A koronavírus-járvány idején viszont az orvosok láz vagy légúti panasz esetén elsősorban a covidra gondolnak, és nem biztos, hogy eszükbe jut, hogy HIV-tesztre küldjék a pácienst, mondta el Dr. Riczu Alexandra infektológus, aki a Szent László kórház HIV-részlegén dolgozik.

Az, hogy a fókusz ennyire a koronavíruson van, abból a szempontból sem szerencsés, hogy a lappangási idő letelte után, amikor már kialakult az AIDS és legyengült az immunrendszer, az atípusos tüdőgyulladás is jellemző, amit most szintén covidnak vélhetnek. Az egészségügy extrém leterheltsége tehát mindenképpen a diagnosztika mélységének rovására megy. Ugyanakkor Riczu hangsúlyozta, hogy a gondozott HIV-fertőzöttekre nem jelent az átlagosnál nagyobb veszélyt a koronavírus. A kezeletlen vagy késői AIDS-stádiumban lévő betegeknél viszont - ahogy más krónikus betegségek esetén is - rosszabb lehet a covid kimenetele.

Kevés szűrés, sokszor későn

A koronavírus azonban máshogy is éreztette a hatását. Dr. Barcsay Erzsébet, az Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumának osztályvezetője elmondta, hogy 2016 óta az NNK-nál évente 230-240 új HIV-fertőzöttet azonosítottak. 2020-ban már csak 201 új fertőzött volt, idén pedig valószínűleg a kétszázat sem érik el. Ez a csökkenés viszont egyértelműen azért következett be, mert a járványhelyzet miatt országszerte szűkültek a szűrővizsgálatok lehetőségei, és ez a szűrések számán is látszik. Azt mondta,

öt-hat éve még évi 24-25 ezer HIV-szűrővizsgálat zajlott, a covid előtti egy-két évben már csak 15-20 ezer, tavaly körülbelül tízezer, és idén sem számítanak ennél többre az eddigi adatok alapján.

Az NNK-nál szűrővizsgálatot is végeznek, illetve a máshonnan kapott mintákat csak ők verifikálhatják. Náluk kapacitáshiány miatt már csak két napon van lehetőség anonim szűrésre a korábbi négy helyett, de Barcsay szerint azokon a napokon is kevesebben mennek. Ezenkívül a beküldő intézetekből is kevesebb mintát kapnak, így téves lenne a csökkenő számokból arra következtetni, hogy a fertőzött is biztosan kevesebb. Azzal kapcsolatban viszont megnyugtatott mindenkit, hogy bár a HIV és a SARS-CoV-2 is RNS-vírus, a koronavírus és a korábbi covid-fertőzés vagy a vakcina által termelődött ellenanyagok senkinél nem zavarnának be a HIV-szűrés eredményébe.

Sajnos egyébként Magyarországon elég magas azoknak az aránya, akiket már az AIDS-es stádiumban diagnosztizálnak, és gyakran így is csak más betegségek kapcsán derül fény az állapotukra. Ez azért is nagyon szomorú, mert a HIV-diagnózis ma már egyáltalán nem kellene, hogy halálos ítéletet jelentsen, annyit fejlődött a kezelése a vírus 1981-es azonosítása óta. Riczu Alexandra a HIV kezelését orvostörténeti sikersztoriként jellemezte, hiszen jelentős gyógyszerarzenál áll rendelkezésre ahhoz, hogy a vírusszámot alacsonyan tartsák a fertőzéssel élők szervezetében. Így az időben felismert fertőzés nem is jut el az AIDS stádiumig, teljes értékű életet lehet élni vele. A mai gyógyszerekkel már egyénre szabható a kezelés, csak 1-2 tablettát kell bevenni naponta, és elég kevés a melléhatásuk.

Azt pedig már a WHO is kimondta, hogy ha a vírusszám a méréshatár alatt van, akkor gyakorlatilag nem fertőznek tovább a páciensek. Ennek pedig társadalmilag nagyon nagy hatása van az érintettekre.

Ráadásul az előrehaladott gyógyszerfejlesztések a közeljövőben akár azt is lehetővé tehetik, hogy depókészítményekkel, melyek folyamatosan adagolják a hatóanyagot, csak havi 1-2 injekcióra vagy tablettára legyen szükség.

A kezelt nők szülhetnek is

Bár Magyarországon jóval több a férfi fertőzött, a világátlagban nem ez a helyzet. Nők esetében felmerül a kérdés, hogy az anya átadhatja-e a gyermekének a fertőzést. Ha az anya nem diagnosztizált és/vagy nem kap kezelést a vírusra, akkor a szülés és a szoptatás során nagy eséllyel átadhatja a vírust a csecsemőnek, de akár még a terhessége alatt is.

Ha viszont megfelelő terápiában részesül a kismama, akkor hüvelyi úton is biztonságosan lehet szülni. A szoptatás kérdésében még nincs egyértelműen elfogadott, tudományosan bizonyított álláspont, mondta az infektológus.

A fertőzést továbbra is óvszerrel lehet a legnagyobb biztonsággal elkerülni, és ez a legkönnyebben hozzáférhető is. Létezik ugyan a PrEP nevű gyógyszer, amely képes megakadályozni a megfertőződést, ez azonban hazánkban nem támogatott és nehezen elérhető. Ezt külföldön főként rizikócsoportba tartozó embereknek írják fel. HIV elleni vakcinát eddig még nem sikerült kifejleszteni, bár Riczu Alexandra reméli, hogy a covid miatt egyre jobban finanszírozott RNS-kutatások erre a területre is kihatnak majd.

Az olyan csodával határos gyógyulásokra, mint hogy valakinek eltűnt a véréből a vírus, a doktornő azt mondta, hogy ebben nem érdemes reménykedni:

a fertőzötteknek csupán 1 százaléka az, akinek a szervezete valamilyen okból kifolyólag képes magától kordában tartani a vírus szaporodását. Szepesi Anikó, a Drog Stop Budapest Egyesület elnöke arról beszélt, hogy rendkívül fontos lenne felső tagozatban, minél fiatalabb korban, minél érthetőbben beszélni a fiataloknak a Hepatitisről, a HIV-ről és más nemi úton terjedő betegségekről. Szerinte a szexuális tudatosság helyett úgy általában egészségtudatosságra kellene buzdítani őket, és elmondani azt, hogy akár injekciózott teljesítményfokozókkal, doppingszerekkel is megkaphatják a HIV-et. Nagyon nagy problémának tartja, hogy a fertőzöttek és a betegek egy része láthatatlan az ellátórendszernek, és ha ki is szűrik, nem kapnak érdemi támogatást. Pedig a frissen diagnosztizáltakat nagyon fontos lenne eligazítani abban, hogy mihez is kezdjenek az életük más színterein, milyen jogaik vannak, és így tovább.

Kitartó előítéletek

A második kerekasztalbeszélgetés sokkal inkább a HIV és az AIDS társadalmi, szociális, pszichés vonatkozásairól szólt. Ami a stigmatizációt illeti, az összes megszólaló elmondta, hogy máig nagyon sok tévhit él a hétköznapi emberekben a HIV/AIDS-ről, ezenfelül viszont szinte semmit sem tudnak róla, ami csak ráerősít a félelmekre. Ráadásul sokszor maguk az egészségügyi dolgozók sem rendelkeznek naprakész információkkal a témában, ami diszkriminációhoz vezet.

Sajnos az előítéletek nemcsak Magyarországon nem enyhültek számottevően, de néhány nyugati országon kívül máshol sem a világon. Dr. Bereczky Tamás szociálpszichológus és aktivista szerint a megbélyegzés ellen az hatna leginkább, ami nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban már bevált, vagyis nemcsak törvényeket hoznak a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek diszkriminációja ellen, hanem azokat be is tartatják. Ezt szerinte nem lehet a civil társadalomra tolni.

L. Márta, a Retropajzs Egyesület aktivistája - egyébként nyugdíjas pedagógus, aki több mint 20 éve kapta el a vírust, és régóta tart iskolákban prevenciós előadásokat - arról beszélt, hogy a stigmák ellehetetlenítik és titkolózásra kényszerítik a HIV-vel élőket. Az pedig, hogy a vírust még ma is nagyon sokan a melegek betegségének tartják, dupla bélyeget jelent. Tapasztalatai szerint a diagnózis mindig valamiféle negatív véleménnyel jár együtt az illető életvitelével kapcsolatban: szabados, kurva, olyan életet élt, ergo tehet róla, megérdemelte. A „bűnös - áldozat” felosztást is károsnak tartja, ő maga például mindig visszautasította, ha áldozatnak nevezték.

Egyébként a bűnös bélyeget nagyban befolyásolja a társadalmi státusz: a szegény, jogfosztott, eszköztelen, marginalizált helyzetben lévő emberekre sokkal hamarabb sütik rá. Szabó M. Bence, aki a Háttér Társaság Pozitív Szemmel nevű HIV/AIDS programjának vezetője megjegyezte, hogy Magyarországon ilyenek például a transznemű emberek, akik minden szempontból a társadalom aljára sorolnak, és ebből fakadóan többszörösen ki is vannak téve a fertőzésveszélynek.

Tabu tabu hátán

Bereczky szerint nagy kihívás, hogy a moralizálást és a politizálást leválasszuk erről az alapvetően közegészségügyi kérdésről. Elmondta, hogy a HIV/AIDS esetén orvosbiológiai és társadalmi tényezők együttállása miatt alakultak ki a stigmák. Egyrészt mindenről, aminek nemhogy a szexhez, de a szaporítószerveinkhez köze van, az „problémás” téma. Majd erre rakodik a fertőző betegségekhez alapvetően kapcsolódó stigma (lásd a covid-fertőzésük miatt a lakóhelyükről elüldözött embereket). Harmadrészt pedig a HIV/AIDS gyakran olyan tabusított dolgokhoz kötődik, amelyekről általában nem szívesen beszélgetünk: szegénység, aluliskolázottság, szexmunka vagy épp a szerhasználat. (Utóbbi Kelet-Európában, Oroszországban és a balti államokban kiemelkedő mértékben összekapcsolódik a HIV-vel.) Ezek az előítéletek aztán egymást is felerősítik, sokszor a közösségen belül is kirekesztik a HIV-vel élőket.

Szabó M. Bence megemlített egy furcsa kettősséget: a korábban már tárgyalt halálos ítélet felfogás mellett megjelent egy elég felelőtlen felfogás is - különösen a jól informált 18-25 évesek körében -, ami bagatellizálja a fertőzést.

Ők annyival elintézik a dolgot, hogy „minek védekezni, majd beveszem rá a gyógyszert.”Koma Sándor aktivista elmesélte, hogy vidéken, ahol ő is él, sokszorosan nehezített a (potenciális) fertőzöttek helyzete. Általában csak a megyeszékhelyeken van szűrőhely, oda eljutni már önmagában okozhat nehézséget, és a kisebb közösségek miatt sokkal hamarabb ki is derülhet valakiről, hol járt. Ezért vannak, akik el sem végeztetik a vizsgálatot, vagy ha igen, inkább Budapestre utaznak miatta, később pedig kezelésre és recept miatt is. Így a vidéki centrumok kis betegszámmal működnek, pedig fontos lenne a decentralizáció. Ha pedig megvan a diagnózis, nemcsak elegendő információt nem kapnak, hanem pszichológiai ellátás sincs, pedig sokan nagyon megijednek és szükségük lenne rá. Bereczky szerint fontos lenne figyelembe venni a prevenció és az ellátás terén is, hogy a szóban forgó ember milyen idős, mennyire tájékozott, rizikócsoporthoz tartozik-e vagy sem.

Nemcsak a pszichológiai támogatás hiányzik azonban, az egész téma központilag agyon van hallgatva. Nincs célzott prevenció és szűrési program sem a rizikócsoportoknak, sem az LMBTQ közösség tagjainak, kifejezetten heteroszexuálisokat megcélzó szűrés pedig végképp nincs. Pedig, mint a kerekasztal résztvevői mondták, a HIV nem diszkriminál, ideje lenne leszámolni azzal az elképzeléssel, hogy ez a vírus a meleg férfiakra veszélyes vagy hogy „ez velem nem történhet meg”. Erre Szabó M. Bence hozott egy lesújtó példát: tavaly a HIV-segélyszolgálatukat felhívó összes nő már AIDS-stádiumban volt, amikor tudomást szerzett a betegségéről.

Felvállalni, nem vállalni

A diszkrimináció egyik fő színtere az egészségügy.

Bár jogszabályilag Magyarországon is kötelező lenne ellátni a HIV-vel élőket bármilyen orvosnak, mégis nagyon sokszor a háziorvos is apró-cseprő ügyekkel inkább a HIV-centrumba küldi őket. Ez csak tovább terheli az ellátást, hiszen 90 százalékukat a Szent László kórházban látják el, összesen hat orvos. A stabil állapotú pácienseknek valójában fölösleges ezért oda irányítani, ráadásul ezzel a súlyos állapotúak ellátását is terhelik. Eközben például Németországban a kezeléshez szükséges receptet már évek óta a háziorvos írja fel a pácienseknek.

Bár vannak jó példák, azért a jelenlévők mindegyike sokkal több negatív esetről hallott, különösen az invazív beavatkozásokat végző orvosok részéről. Gyakran előfordul, hogy a HIV-vel élőket utolsóként műtik aznap, de ez a jobbik eset, mert az sem ritka, hogyha a stáb valamelyik tagja nem vállalja a műtétet, el is marad. Ugyanígy gyakran előfordul az is, például balesetek esetén, hogy a pácienst nem műtik, hanem inkább combig gipszbe teszik. Ezeket viszont sajnos nagyon nehéz tetten érni. Bereczky Tamás szerint nem lehet elégszer elmondani, hogy ezek mind jogellenesek, és fontos ellene fellépni. Koma Sándor például nyert már pert a TASZ segítségével amiatt, mert egy intézményben jogellenesen ráírták az adatlapjára, hogy HIV-pozitív, pedig ez szenzitív információ.

A másik terület, ahol diszkriminációra számíthatnak a HIV-vel élők, az a munkahely.

Szabó M. Bence tapasztalatai alapján elsősorban a vendéglátás és az egészségügy, ahol félnek tőlük. Ezért nagyon gyakori, hogy az érintettek nem mondják el a diagnózisukat, mert félnek a pletykáktól és attól, hogy kirúgják őket. Bereczky ugyanakkor felvetette, hogy miért is lenne kötelező ezt elmondani a munkáltatónak, különösen, ha kezelik az illetőt - egyedül a krónikus betegségre rákérdező üzemorvosnak kell, aki pedig nem adhatná tovább a munkáltatónak.

A felvállalni/nem vállalni kérdés egyébként több ponton is előjött a beszélgetés során, de ez egy 22-es csapdája. Hiszen ha többen felvállalnák, ha többen találkoznának HIV-vel élőkkel, akkor nagyobb eséllyel oldódnának a stigmák. Közben viszont, különösen vidéken, épp a stigmától, a kirekesztéstől való félelem miatt nem vállalják fel, hogy HIV-pozitívak.

Pedig a stigmáknak mentálisan is mérhető a romboló hatása: kevesebben teszteltetnek, és az önképükre is negatívan hat.

Ha nincs elég információjuk, az is előfordul, hogy abbahagyják, sőt el sem kezdik a gyógyszeres kezelést, mert annyira beléjük ivódott, hogy ez halálos.

Szabó M. Bence is megerősítette, hogy a hozzájuk beérkező hívások fele a lelki egészséggel (szorongás, depresszió) volt kapcsolatos, és ezek kezeletlen formában további problémákhoz, pl. szerhasználathoz is vezethetnek.

L. Márta szerint már hetedik osztálytól kellene prevenciós előadásokat tartani a kamaszoknak - csakhogy míg őt heteró nőként beengedik az iskolákba, addig az új gyermekvédelmi törvény miatt a Háttér Társaságot már nem.