„A legrosszabb időket idézi” – Felszólaltak a kritikusok a vajdasági előadás betiltása ellen

1 hónap ezelőtt 44

Sem szakmai képessége, sem felhatalmazása nincs arra a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, amit és ahogyan tett – írja a Színházi Kritikusok Céhe.

Betiltani egy előadást – a legrosszabb időket idézi. Néhány szélsőséges, törvénybe ütköző megnyilvánulást leszámítva erre nem kerülhet sor, ez cenzúra, erre senkinek nincsen joga.

Többek között ez áll a Színházi Kritikusok Céhének pénteken kiadott közleményében, amellyel arra reagáltak, hogy Hajnal Jenő, a szerbiai magyar közösség önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a héten „öncélú közönségesség, parttalan ízléstelenség, a publikum alpári provokálása" miatt a Tanyaszínház idei turnéjának leállítását kérte közleményében.

Ahogy arról akkor beszámoltunk, a turné egyik támogatója, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke közölte, elfogadhatatlannak tartja a nagymúltú vajdasági Tanyaszínház Kazimír és Karolina című előadását, amely Ödön von Horváth klasszikus művének színpadra állítása. A hírre a darab rendezője, Lénárd Róbert a Facebookon válaszolt, felidézve, hogy tudomása szerint eddig egyszer történt meg, hogy letiltották Ödön von Horváth darabját: 1933-ban a nácik által.

A magyar nyelven író színikritikusok legnagyobb szervezete, a Színházi Kritikusok Céhe most azt írja, „megdöbbenéssel értesültek” az előadás betiltásáról, és arról, hogy Hajnal „esztétikai elemzésre adta fejét, és közleményben tudatja, milyennek is kell lennie egy színházi előadásnak. A »fölszabadult öröm és kacagás«, az »okos gondolkodás« és a »népmesei bölcsesség« mint szakkritikai terminusok nem mutatnak átfedést a színikritikai fogalomtárral, Hajnal Jenő megnyilvánulása azonban túlmutat a szakmai hozzá nem értésen. Ugyanis elnöki minőségében felszólítja a vajdasági Tanyaszínházat, hogy ne turnézzon Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabjának előadásával, mert... és itt olyan minősítések következnek, amelyeket elnök úr nézőként, magánemberként megfogalmazhat, politikusként azonban erre sem szakmai képessége, sem felhatalmazása nincsen” – írják.

A Színházi Kritikusok Céhe végül közli: elítélik a Magyar Nemzeti Tanács elnökének lépését, és felszólítják Hajnalt, hogy „tartózkodjék bárminemű kulturális esemény politikuskénti minősítésétől és betiltásától”.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: