A volt földprivatizációs államtitkár 45 milliós osztalékot vett ki a 2 fős tanácsadócégéből

10 hónap ezelőtt 13

A forgóajtó-jelenségre hívja fel a figyelmet a K-Monitor: „így nevezik, amikor valaki állami állásából kilépve ismereteit, kapcsolatait, lekötelezettségeit azonnal az üzleti szférában pénzre váltja. Máshol tiltják, nálunk nem.”

Bitay Márton Örs 2019-ig volt a földprivatizációt levezénylő államtitkár – aki „véletlenül” együtt kávézott Mészáros Lőrinccel – két helyről kapott fizetést, a 2019-es távozásakor a vagyona mégis csökkent öt év alatt.

Mégis meg tudta venni az „üzleti szférába” átlépve Giró-Szász András korábbi tanácsadócégét, a Strategopolist, amit állami megbízásokkal tömnek ki. Bitay az első év után 192 milliós osztalékot vett ki a cégből, a 2022-es év után pedig újabb 45 millió forintos osztalékot vihetett haza a 2 fős cégből.

Bitay egyébként Lázár Jánosnak köszönhetően fb-tag a Magyar Közútban is.

Bitay Márton Örs volt a felelőse az állami földvásárlási programnak, amiben 2015-2016-ban annyi termőföldet árvereztek el, amennyit a rendszerváltás óta egyszer sem, és a kormány csókosai, sőt még az ötletgazda politikus is jól bevásárolt.