"Biztos, hogy Szilárd nem él" - erősítette meg a keresésére küldött serpa

10 hónap ezelőtt 9

Vasárnap nepáli idő szerint délután leért a Hillary-lépcsőtől a Suhajda Szilárd mentésére küldött serpacsapat - arról a helyszínről, ahonnan utoljára küldött GPS-jelet szerdán az expedíciós hegymászó készüléke, és ahol utoljára látta és szólította meg hegymászó, illetve teherhordó serpa.

"Biztos, hogy Szilárd nem él, nagyon sajnálom" - ezt nyilatkozta a vg.hu-nak Mikel serpa, aki pénteken indult két társával és egy helikopteres "supporttal" a magyar hegymászó keresésére a csaknem 8800 méteres tengerszint feletti magasságból.

Hogy a mentés sikertelen volt, már szombaton kiderült, akkor jelentettek róla először, hogy a keresésnek vége, nem találták meg Suhajda Szilárdot a Hillary-lépcső aljánál, a hivatalos hegymászóút közvetlen és tágabb környezetében sem.

A serpák biztonságban vannak Lukla nevű településen, a 2-es tábor alatt, 2860 méteres tengerszint feletti magasságban.

A lap kérdésére nyomatékosította, hogy "Suhajda Szilárd nincs életben".

"Mindent megtettünk, minden tőlünk telhetőt, de nem találtuk meg a holttestét" - fogalmazott.

A sátrát viszont megtalálták a 4-es táborban, 7950 méteres magasságban, ahol sisakokat, kesztyűt és gyógyszereket is találtak, azokat lehozták onnan.

Társával, Gelje serpával szűk 20 óra alatt jutott fel a 8800 méter körüli részre, normál körülmények között ez 4 teljes napot vesz igénybe. A Mount Everestre is felmentek, és a környéken több órán át bóklásztak, hátha ott, illetve a környéken a magyar mászó nyomaira bukkannak. Mint a cikk megjegyzi, "világklasszis" teherhordókról van szó, Gelje néhány nappal korábban egy haldokló mászót hozott le 8300 méter magasságból, Mikel pedig Carlos Soria mentésében vett részt, aki a napokban törte el a lábát 7000 méter fölött.

A 40 éves békéscsabai Suhajda Szilárd szerdán adott utoljára életjelet magától, szintben 53 méterre a Mount Everest csúcsától, ahová a jelek szerint nem jutott fel, igaz, oxigénpalack nélkül próbálkozott, így ő az ezen segítség nélkül a legmagasabbra jutott magashegyi expedíciós mászó Magyarországon.

Nyitókép: vg.hu