Borsos az ár, mégis rákényszerülnek a magyarok

9 hónap ezelőtt 14

Mi alapján döntenek a magyarok a magán vagy az állami ellátás között – elsőként erre keresték a választ az UNION Biztosító megbízásából az NRC által 1200 fő megkérdezésével elvégzett reprezentatív kutatás készítői. Az állami helyett magánorvost választók három leggyakrabban megjelölt válasza az volt, hogy 

  • alaposabb a vizsgálat és az ellátás. 

A reprezentatív kutatás résztvevői a fizetős egészségügyi szolgáltatások melletti további érvként jelölték meg azt is, hogy a magánorvosok olyan vizsgálatot, kezelést is elvégeznek, amit az állami rendszerben dolgozó kollégáik nem.

A minden esetben állami orvost preferáló válaszadók három fő érve ezzel szemben az volt, hogy 

  • elvi okok miatt választják az állami orvost: azért fizetik a TB-t, hogy kapjanak állami ellátást,
  • sokallják a díjakat, árakat.

A fiatalabbak és iskolázottabbak fizetnek leginkább

A kutatás arra is kitért, hogy elsősorban kik veszik igénybe a fizetős fehér köpenyesek szolgáltatásait. Elmondható, hogy minél fiatalabb valaki, annál kevésbé jellemző rá, hogy csak az állami egészségügyre támaszkodik:

  • míg a 25-34 évesek 80 százaléka szokott magánellátást (is) választani,
  • addig az 55-65 éves korosztálynak csak a 61 százaléka tud és hajlandó is pénzt áldozni erre.

Az iskolázottabbak körében is nagyobb a hajlandóság a magánellátás választására:

  • míg az érettségizettek 73 százaléka szokott legalább részben magánorvoshoz menni,
  • addig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 86 százaléka.

Fogorvosra és a nőgyógyászra költünk leggyakrabban

A felmérés szerint a magyarok csupán harmada zárkózik el kategorikusan a magánellátástól, a többiek pedig a fogorvosra és a nőgyógyászra költenek leginkább. Ezek mellett az orvosi hiányszakmákban választják inkább a magánellátást, így a nefrológia, vesegondozás, valamint az endokrinológia és a szemészet területén jártas szakorvosok segítségét veszik igénybe a legtöbben magánúton.

A százezres vizsgálatok sem ritkák

A magánorvosi vizsgálatok és beavatkozások díja számos tényezőtől függ, általánosságban azonban elmondható, hogy a leggyakoribbak közül egy mellkas CT 20 és 30 ezer forint közötti összegbe kerül, egy kontrasztanyagos hasi CT-ért azonban már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ez ugyanis 55 ezer forinttól indul. Egy térd MRI költsége ennél is durvább, akár a százezres nagyságrendet is elérheti, ám még mindig olcsóbb, mint az átlagosan 160 ezer forintért elérhető Cardio CT. A gyakori vizsgálatok között említhető még a mintegy negyedmillió forintba kerülő PET CT is.  

Mennyit költünk és milyennek találjuk az árakat?

Ezek után nem is meglepő, hogy a kutatás szerint azok a magyarok, akik igénybe szoktak venni magánorvosi szolgáltatásokat, (a fogorvoson kívül) tavaly

átlagosan 68 ezer forintot hagytak ott a magándokinál, míg fogorvosra átlag 69 ezret költöttek az elmúlt évben.

Az előző tizenkét hónapban recept nélkül kapható gyógyszerekre 30 ezret, míg a vényköteles orvosságokra átlagban 44 ezer forintot költöttünk. A felmérés során az is kiderült, hogy bár a legtöbben soknak érzik a magánorvosi szolgáltatások díjait, azonban az árakat nem a szolgáltatáshoz mérten tartják magasnak, inkább a saját jövedelmükhöz viszonyítva.

A magyarok közel harmada járt magánorvosnál

A kutatás eredményei alapján a teljes hazai lakosság 29 százaléka járt fizetős magánorvosnál az elmúlt egy évben. Bár a magánorvosi vizsgálat, konzultáció díját a legtöbben még készpénzzel vagy bankkártyával fizetik, azonban a megkérdezettek 15 százaléka a biztosítójával fizetteti a számlát az egyénileg megkötött magán egészségbiztosítása terhére, míg a válaszadók 16 százaléka veszi igénybe a munkáltató által a munkavállalók javára megkötött csoportos egészségbiztosítást. Az egészségbiztosítások terhére a biztosítók egy fix, előre kalkulálható havi díjért szükség esetén megszervezik és térítik a legmodernebb képalkotó diagnosztikai eljárásokat, valamint a járóbeteg ellátást és az egynapos műtéteket, de akár még a rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén is fedezik a kieső jövedelmet és a felmerülő többletköltségeket.

(Borítókép:  Patrick van Katwijk / Getty Images)