Ceglédi Zoltán: csak az Orbán nélküli Magyarországnak adna pénzt az Európai Parlament

1 év ezelőtt 55

Több, mint valószínű, hogy erős mellkasi fájdalomra panaszkodnak az ellenzék fekete öves hívei az ATV Öt című közéleti műsorában tegnap elhangzottak nyomán. Nem csoda, hiszen Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint: „az Európai Parlament – nagyon egyszerűen fogok fogalmazni – szeretné csődbe vinni Magyarországot. Az Európai Parlament többségének célja, hogy itt olyan nagy baj legyen, amelynek a végén Orbán Viktor távozik.”

Ursula von der Leyen vakcinabeszerzési ügyében nem annyira szőrszálhasogató az Európai ParlamentMTI/EPA/Julien Warnand

Az elemző a legtöbb kormánypárti vezetőhöz hasonlóan fogalmazott, amikor „alapvetően politikai típusú vitáról” beszélt, mely ügyben egyre inkább távolodik egymástól az Európai Parlament és az Európai Bizottság. Mi több, felhívta a mélyen tisztelt ellenzék figyelmét arra a nehezen elhanyagolható tényre, hogy Johannes Hahn költségvetési biztos az eddig meghozott magyar korrekciós lépéseket „konstruktív párbeszéd során született, jó irányba mutató, fontos intézkedéseknek” nevezte. Ceglédi Zoltán egyértelműen úgy véli, hogy nem lenne szabad azokat az intézkedéseket megfúrni, melyekkel egyetért az Európai Bizottság, és jó lenne, ha ezzel kapcsolatban nemzeti konszenzus jönne létre.

Az ellenzék azonban nem ebbe az irányba halad, „ebben sem sikerült a pártoknak egységesen fellépni. De egy biztos, hogyha az Európai Parlamentre lenne bízva, akkor Magyarország nem kapna pénzeket, egészen addig nem, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök.”

Ceglédi egyébként független politikai elemzői erényeket is megcsillogtatott, amikor Ursula von der Leyen bizottsági elnök vakcinabeszerzési botrányára utalva kijelentette: „ha az Európai Parlament valóban a magyarországi korrupció miatt aggódik, akkor Ursula von der Leyenről vajon mit gondol? Csak azért, mert ha problémánk van azzal, hogy kevéssé demokratikus vagy átláthatatlan módon költenek el pénzeket és titkolóznak róla, akkor az Európai Parlamentnek a Bizottság elnökével is dolga lenne.”

„Az Európai Parlamentnek igazából semmi más nem felelne meg, mint hogy Orbán Viktor holnap megbukjon, vagy kizárják Magyarországot az Unióból” – állapította meg Hont András, az Átlátszó újságírója,

Vona Gábor, volt Jobbik-elnök szintén kritizálta a magyarországi ellenzék hozzáállását hazánk uniós vitáihoz. „Mi úgy teszünk itt Magyarországon, hogy ez az Európai Parlament mennyire meg akar minket védeni. A f*szt akar megvédeni bennünket, ez az egész egy pártpolitikai színjáték, és becsomagolták most ennek a korrupció elleni harcnak a csomagolópapírjába, a háttérben meg fognak egyezni, jön a pénz, szankciók megszavazva, mindenki okés” – értékelte a helyzetet Vona.