Díjjal indított Pálfi György posztapokaliptikus disztópiája

1 hónap ezelőtt 69

Pálfi György a Mindörökké című film nyersanyagát a Covid és a lezárások beköszöntekor adta át állandó munkatársának, Lemhényi Réka vágónak, mondván, ha amúgy sem lehet kimozdulni a négy fal közül, „mit szólna hozzá, ha megvágná, de legalábbis megnézné, hogy mi van az anyagban, véleményezve, hogy szembe lehet-e nézni vele most”. Fél évvel később pedig megszületett a nagyjátékfilm, amivel már volt értelme foglalkozni és befejezni – tette hozzá a rendező. Forgattak még hozzá néhány napot, hogy a történet valóban arrafelé tartson, amerre a vágóasztalon Leményi Réka megvágta. Ezt követte az utómunka, és a tallinni filmfesztivál előtt két héttel tudták befejezni, elkészítve a moziban is vetíthető kópiát.

Pálfi György szerint a film és annak világa nagyon egységes lett, azzal együtt, hogy „semmi pénzből” kellett létrehozni egy posztapokaliptikus világot, de az óvatos és alapos helyszínválasztásoknak köszönhetően sikerült olyan romos épületekhez eljutniuk, amelyek hűen visszaadták ezt a miliőt. Vittek homokzsákokat, roncsautókat, tehát mindent, amit éppen találtak – magyarázta a rendező, aki szerint valószínűleg ezt (is) díjazták a fesztiválon, hogy egy költségvetéssel nem rendelkező filmnél mégis sikerült következetes posztapokaliptikus világot teremteniük Nyitrai Anna látványtervezővel.

Természetesen voltak CGI, azaz számítógép generálta trükkök is a filmben, körülbelül 40-50 snitten módosítottak. „Ez is eltartott egy ideig, mert ha az embernek nincs költségvetése, akkor ideje kell hogy legyen” – jegyezte meg. Juhász Csaba trükkstúdiója, a Front VFX akkor ügyködött az effekteken, amikor éppen nem volt fizetős megrendelése. „Tehát szépen lassan romboltuk le az utómunkában a meglévő épületeket” – fogalmazott Pálfi György.

A rendező végül arra is kitért, hogy az eredeti novellában (El, valahová) a világot a mélyszegénység adja, és azt az elidegenedett, embertelen világot, amiben nagyon nehéz létezni, vagy ami a létezés alapkérdéseire tud rákérdezni, ez az, amit ők átemeltek ebbe a „hátországszerű” posztapokaliptikus világba, egy elképzelhető háború mögé, ahol fegyverrel sétálnak az emberek az utcán, hogy megvédjék magukat, de akár támadni is tudjanak. Ebben a végletekig lepusztult világban vizsgálták meg azt, hogy mire jut egy ember, akinek azért vannak érzései, szeretné, ha szeretnék és ő nagyon szeretne szeretni.