Divat és szecesszió találkozása a fasorban

4 hónap ezelőtt 12

DSC0212

A Ráth György-villában eddig is úgy érezhettük, mintha egykori lakóinak életébe csöppennénk bele, Zoób Kati öltözékeinek kiállításával pedig mintha megjelentek volna a lakók és a vendégeik is. Megnyitott a Dresszkód: Katti Zoób című tárlat.

Az Iparművészeti Múzeum egykori főigazgatójának lakhelyéül szolgáló szecessziós Ráth György-villában a századforduló ipar- és képzőművészetének legnagyszerűbb tárgyait tekinthetjük meg. A korabeli enteriőrként berendezett épületben látható január 21-től a Dresszkód: Katti Zoób című kiállítás, amely a divattervező öltözékeit helyezi az egyes terek és szobák középpontjába:

ahogy sétálunk a különböző színvilágú és stílusú szobák között, el sem hisszük, hogy a ruhák nem ide készültek, annyira illenek akár a francia vagy brit művészetet bemutató, de a magyar tárgyakkal teli  helyiségekbe is.

A virág- és növényi motívumokkal ellátott estélyik és nappali viseletek reflektálnak a szecesszió különböző tárgyakon megjelenő díszítőelemeire. A Dresszkód: Katti Zoób kiállítás kurátora – ahogy az egész ház szíve-lelke – Horváth Hilda művészettörténész. A megnyitón Cselovszki Zoltán főigazgató hangsúlyozta: az Iparművészeti Múzeum nincs zárva. Az Üllői úti épület ugyan felújítás alatt áll, de a Ráth György-villában fergeteges dolgok szoktak történni.

A Városligeti fasorban található villát 1901-ben vásárolta meg Ráth György, és feleségével együtt műtárgyakkal rendezte be. Halála után a gyűjtemény az Iparművészeti Múzeum tulajdonába került, és a villában meg is nyitott az Országos Ráth György Múzeum 1906-ban. A gyűjtemény felszámolása a szocialista ideológia előretörésével kezdődött: 1954 elején az épület a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum kezelésébe került, és egészen 2014-ig, a bezárásáig keleti kiállításoknak adott otthont.

A villa 2018 őszén A mi szecessziónk című állandó kiállítással nyitotta meg újra a kapuit, és Horváth Hilda elképzelései alapján úgy rendezték be a helyiségeket a műtárgyakkal, mintha használat közben látnánk őket. Most pedig 

Zoób Kati szemkápráztatóan szép ruháin keresztül olyan különleges anyagokkal, díszítésekkel, vonalvezetésekkel találkozhatunk, amelyek harmonikusan simulnak bele az őket körülvevő enteriőrbe, és egyben még inkább kiemelik a műtárgyak szépségét.

A látogatók kapnak egy kis leporellót, amelyen az összes viselet részletesen le van írva – olyan gyönyörűséges szavakkal, mint organza és selyem szatén, zsakard moiré és gyapjúzsorzsett –, és a lapocska a kiállításhoz kapcsolódó programokról is tájékoztat.

A Dresszkód: Katti Zoób című kiállításról a hétvégén bővebben, sok képpel is beszámolunk az Index hasábjain.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)