Egy falusi menekültközpont erőszakos migránsokra figyelmezteti az alkalmazottait

1 hét ezelőtt 6

2022.06.23. 14:05

Arra is figyelmeztetik őket, hogy számítsanak antiszociális viselkedésre és halálesetre is.

Az Egyesült Királyságban egy mindössze 700 lakosú, észak-angliai Linton-on-Ouse-ban létesült egy menekültközpont, melyben az ott dolgozni szándékozókkal azt közölték, hogy

fel kell készüljenek az erőszakos helyzetekre, az antiszociális viselkedésre és a „halálra”.

A kormányban felmerült korábban, hogy visszalép attól a tervtől a helyiek hangos tiltakozása után, hogy oda ilyen intézményt emeljenek, azonban mára már személyzetet is felvettek oda.

Érdekesség, hogy ebbe a csöppnyi faluba 1500 migránst – többségében fiatal férfit – szállásolnának el. Egy 700 fős faluba, ahol csupán egyetlen kisbolt üzemel.

Az álláshirdetésben, amelyben az intézményben dolgozni kívánókat toborozták, már arra figyelmeztették a potenciális újoncokat, hogy mivel kell majd ott szembenézniük. Ebben a következő állt: sürgős orvosi szükségletek, öngyilkossági kockázatok, családon belüli erőszakos helyzetek, erőszakos és antiszociális viselkedés, haláleset és gyermekvédelmi szükségletek.