Életfogytiglani börtönre ítéltek egy kétéves gyereket Észak-Koreában a szüleivel együtt

10 hónap ezelőtt 14

Újra lecsapott az észak-koreai „igazságszolgáltatás”: a rendőrök egy Bibliát találtak egy lakásban és a törvényeknek megfelelően az ott élő család valamennyi tagját – köztük egy kétéves gyereket is – életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

Az észak-koreai törvények értelmében a Biblia-rejtegetés főbenjáró bűn: a tulajdonosra halálbüntetés, a családtagokra pedig életfogytiglan vár. A vallásszabadság helyzetével foglalkozó jelentések szerint a távol-keleti diktatúrában több mint hetvenezer keresztényt tartanak fogva börtönökben, s gyakran kínozzák meg a hitüket vállaló embereket.

Már most is vannak kétéves gyermekek észak-koreai fegyházakban és a legidősebb rab már több mint nyolcvan éves. A fogvatartottak több mint hetven százaléka nő, illetve fiatal lány, közülük sokan nemi erőszak áldozatává váltak. A Biblia-rejtegetőket több alkalommal a nyilvánosság előtt végezték ki.

A diktatúrából elszökött emberek beszámolói szerint a keresztényeket, illetve a sámánizmusban hívő embereket gyakran megmérgezik a börtönökben, s olyanok is akadnak, akiket halálra éheztetnek. Nem csak a Biblia rejtegetése számít bűnnek, ugyancsak börtön jár azoknak, akiknél vallásosságra utaló tárgyakat találnak vagy akik túl látványosan vállalják hitüket.

Észak-Koreában ugyan működik néhány bejegyzett egyház, ám ezek tevékenyégét is szigorúan ellenőrzi a hatalom. A New York Post beszámolója szerint ezek az egyházak leginkább a külföldnek szánt „kirakatnak” és turistalátványosságnak tekinthetőek.

Képünk illusztráció