Évtizedekig fog tartani, amíg helyreáll a leégett erdő a Bükkben

1 hónap ezelőtt 3

Néhány helyen még hétfőn is parázslott az erdő a Bükk-fennsíkon, Jávorkút környékén, ahol pénteken közel 100 hektár égett le. Ahogy a hűvös bükkösből felértünk a Nagy-kőris letarolt csúcsára, kétszeres erővel csapott arcon a hőség: a klopár hegyoldalban az üszkös, fekete a nap hőjét is magába szívja.

A Kecskeláb-rét felől terjedő lángok könnyen felszaladtak idáig: nem olyan régen a hegy tetején álló bükköst tarra vágták, ezért a lombborítás és árnyék nélkül a terület teljesen kiszáradt. A tarvágást túlélő hagyásfák levelei pedig úgy elszáradtak, mintha már novemberben járnánk. Néhány elszenesedett farönk napokkal a tűz után is mindig olyan erővel nyomta magából a hőt, hogy akár szalonnát is süthettünk volna rajtuk, ha bárkinek lett volna gyomra csöpögő zsírra gondolni 34 fokban.

A károk felmérése még tart, de a tűz kiemelt jelentőségű természet-megőrzési területeket is elért, a Bükki Nemzeti Park szerint sok értékes növény és rovarfaj pusztulhatott el. Vannak olyan éjjeli lepkék, amelyek számára a tűz fénye vonzó hatású, így lehet, hogy sok közülük egyszerűen belerepült a tűzbe. De az oltásban résztvevőktől szerint őzgidák is rekedtek a tűzben. De voltak nehéz órái a jávorkúti panzió tulajdonosainak is, akik pénteken a 100 éves faépület verandájáról nézték, ahogy a lángok már a 600 méterre álló hegy tetejét nyaldossák.

Ahogy tűz kiindulópontja felé haladunk le a lejtőn, elérjük azt a helyet, ahol az erdészek pár éve már igyekeztek a tájidegen és a hőséget rosszul bíró fenyők helyére őshonos bükköket telepíteni, de a tűz ezeket a csemetéket is elintézte. Az egyik helyi erdész becslése szerint 10-20 évre lenne szükség, hogy a terület regenerálódjon, de a klímaváltozás miatt ma már sokkal nehezebb új erdőket telepíteni a napnak ennyire kitett területeken.

A tűzvész a Kecskeláb-rét fenyveséből indult. Ilyen szárazságban a fenyők eleve gyúlékonyabbak a száraz tűlevelek, a tobozok és gyanta miatt. Ráadásul ebben az erdőben is komoly károkat okozott, amikor 2017 áprilisában hirtelen nagy mennyiségű hó zúdult a fákra, ezért sok kidőlt fát ki kellett venni, a megmaradtak között pedig sok csontszáraz faágmaradt. Ehhez jött, hogy idén nagyon szárazak voltak az erdők, mert még csak 169 milliméter csapadék esett. Így aztán nem kellett sok, hogy az egész belobbanjon.

A helyi erdész elmondása szerint tűz epicentruma körül olyan forró volt a levegő, hogy 100 méterre sem tudták megközelíteni. Ráadásul a nagy hő határára tűzvihar alakult ki, vagyis a forró levegő körül kavarodó erős légáramlás még több oxigénnel táplálta a lángokat. A tűzoltók és a környékről érkező önkéntesek vödrökkel és lapátokkal igyekeztek korlátozni a lángok terjedését, de a szombat reggel eleredt eső segített igazán sokat.

Bár a betelepített fenyők építőipari szempontból nagyon értékesek, de a klímaváltozás miatt lassan elbúcsúzhatunk tőlük. A szárazság nem csak a tüzek miatt jelent veszélyt rájuk, de a monokultúrás erdőkben a kártevőknek is egyre kevésbé tudnak ellenállni. A korábbi években Németországban több mint 100 ezer hektáron vesztek ki. A bükki erdészek is arról számoltak be, hogy egyre gyakrabban kényszerülnek 30 éves fenyőerdők kivágására, már olyan rossz állapotban vannak.

„A fenyők Magyarországon természetesen csak a Nyugat-Dunántúlon fordulnak elő, ott is csak elegyedve. A magasabb hegyvidékeinken, például a Bükk-fennsíkon zömmel lucfenyőt telepítettünk Trianon után, amely fafaj kifejezetten a hűvös, csapadékos klímát kedveli, hazánk melegebb tájain a klímaváltozás nélkül sem »érezné otthon« magát. Azzal együtt viszont meg van a sorsa pecsételve. Az erdőgazdaságok is próbálják a lucfenyvesek helyett visszahozni a tájra jellemző őshonos fafajokat, főként a bükköt. Sajnos azonban az erdőfelújítások is fokozottan tűzveszélyesek, ezért amíg fel nem nőnek az új erdők, a kockázat magas marad” – mondta Dr. Gálhidy László, a WWF erdészeti programjának vezetője.

Az erdészek most is azt figyelték, vannak-e még olyan fenyőmaradványok, amik még lángra robbanhatnak, mert néhány belülről még izzik tovább, sokáig szinte észrevételnül, majd hirtelen újra kigyullad. Ennek oka, hogy korábban olyan gyökérrontó taplógomba támadta meg őket, ami belülről rohasztja el őket, miközben halad felfelé a tövükben.

De az aszályra az őshonos bükkök is pánikszerű reakciókat adnak: sokkal gyakrabban, szinte kétévente hoznak terméseket, míg korábban ez csak 7-8 évente történt meg. Ez mind annak a jele, hogy a fák már nem érzik jól magukat, ezért próbálják erőltetetten bebiztosítani a reprodukciójukat. Az Erdészeti Tudományos Intézet becslése szerint 2010-re a bükkösöknek alkalmas területek az országban 5,5 százalékról 2,1 százalékra csökkent. 2050-re maradnak csak az Északi-középhegység és a Kőszegi-hegység magasabban fekvő területein maradnak meg, mivel a többi részen nem lesz fenntartható a megfelelő talaj- és légnedvesség.

Gálhidy úgy látja, hogy a védett területeken egységes erdőültetvények helyett őshonos fafajú, vegyes összetételű erdőket kellene létrehozni. Ahol a gazdálkodásé a főszerep, ott is fontos cél kellene legyen a hagyományos tarvágásos üzemmód meghaladása, mert amikor összefüggő területekről egyszerre termelik le a fákat, az egész tájak klímáját teszik szárazabbá, sok más negatív hatásuk mellett. „Alternatívaként több erdőgazdaság és magánerdő gazdálkodó állt már át az örökerdő üzemmódra. Nemzeti parkokban és más védett területeken sok esetben a természetes erdők helyreállítása és természetvédelmi kezelése lenne a cél, a jelenleginél sokkal alacsonyabb volumenű fakitermelés mellett.” Az erdők minél jobb állapotú megőrzése azért is fontos, mert a fák rengeteg szenet vonnak ki a légkörből, és építenek magukba, tehát nélkülözhetetlenek a klímaváltozás elleni harcban. Az új erdőtelepítések ezt a szerepet még évtizedekig nem tudják betölteni.