Ez lesz Budapest új szállodája? Eladó a Lipótvárosi Kaszinó

10 hónap ezelőtt 16

Polgárok kaszinója

A műemlékvédelem alatt álló neobarokk stílusú saroképület a főváros egyik legfrekventáltabb részén, az V. kerületi Zrínyi utca 5.–Nádor utca 10. szám alatt található. A rusztikus kialakítású homlokzatokkal rendelkező épületet eredetileg az 1883-ban alapított Lipótvárosi Polgári Kör nevű civil társulás építtette, amelynek első vezetője Falk Miksa író-politikus, a következő Lánczy Leó bankár volt.

A tehetős ügyvédekből, bankárokból, orvosokból és építészekből álló társulás azt szerette volna, hogy leendő

székházuk alkalmas legyen 1200 ember befogadására.

A megrendelő azt is elvárta, hogy a komplexum rendelkezzen egy nagy méretű bálteremmel és két kisebb alapterületű, egy 292 férőhelyes színház- és egy 88 fő befogadására alkalmas koncertteremmel is, amelyeket egymástól függetlenül, akár egy időben is meg lehet megközelíteni. Szintén elvárás volt, hogy a leendő palotában legyen télikert, élelmiszerbolt, trafik, étterem, kávéház, sörház és tekepálya is.  

A tervezési megbízást nyilvános pályázat előzte meg, amelyen elindult többek között Baumhorn Lipót, Freund Vilmos és a Korb Flóris-Giergl Kálmán páros is. Az épület megtervezésére Freund Vilmos építészmérnök irodája kapott lehetőséget.

A Lipótvárosi Kaszinó építése 1895 és 1897 között zajlott le. A kupolában végződő épület első emeleti íves sarokerkélye két szélén atlaszok, fölöttük pedig puttók láthatók. A szobrokat Gratz Gottlieb és Vögerl Alajos szobrászok készítették. A kőművesmunkákra a Mészáros János és Gerstenberger Ágost Emil építőmesterek vezette cég kapott megbízást. A vasszerkezeti munkákat a Schlick-féle vasöntöde, a kőfaragómunkákat Seenger Béla, a márványmunkákat pedig a Piravci Márványbánya szakemberei végezték.

Az asztalosmunkákat, valamint az épület legszebb részének, a bálteremnek és a galériának a mahagóniból készült mennyezetét, lépcsőit és korlátjait a norvég születésű Gregersen Gudbrand mester cége faragta ki. A díszítő- és műlakatosmunkákat a régi Erzsébet híd kialakításában is aktív szerepet vállaló Árkay Sándor, a neobarokk stílusú bútorokat Kramer Samu, a terrazzókat pedig De Pol János készítette.

Az üvegkupolával lefedett táncterem rabic-mennyezetét és oldalfalait Vajda Zsigmond és Márk Lajos freskói díszítik. Hasonló bevilágító készült a táncterem lépcsőháza felett. 

A könyvtár angol gótizáló mennyezetet kapott. Az épület – az ilyen méretű építményeknél szokatlan módon – kényszerszellőztetéssel látták el.

Az épület felvonóját 1897-ben szerelték be, amelynek terveit Freissler Antal vállalkozása készítette.

A neobarokk kaszinóban 1899. március 25-én Mark Twain tartott felolvasóestet a ház koncerttermében. Ugyanez év decemberében Antonin Dvorák zeneszerző itt vezényelte el a 104-es, h-moll gordonkaversenyét. 1937-ben Giacomo Puccini olasz zeneszerzőt látta vendégül a kaszinó koncertterme, de itt tartottak előadásokat izgalmas expedícióikról Sven Hedin svéd és Roald Admundsen norvég világutazók is.

Az épületet 1934-ben szerelték fel a Magyar Radiátorgyár fűtőberendezéseivel. A modernizációs folyamatoknak megfelelően az épületet négy évvel később Pogány Móric műépítész tervei szerint felújították.

Kaszinóból Duna-palota

Mivel a kaszinó mindennemű tevékenységét 1945-ben betiltotta az állam, a „koalíciós” időkben a Kisgazdapárt balszárnyának kezdeményezésére a Lukács György vezette Fórum Klub kapta meg a palota kezelési jogát. Őket váltotta 1948-ban a Belügyminisztérium (BM), amely innentől kezdve kizárólagos tulajdonosa és használója lett az épületnek.

a BM leginkább kulturális célokra használta a Duna-palotára átkeresztelt saroképületet. a Roth Miksa készítette színes üvegablakokat ekkor cserélték le mozgalmi stílusú ablakokra.

A Kenyérünnep című alkotást az ötvenes évek elején építették be: fájdalmas kontrasztot alkot a korabeli velencei tükrök látványával.

Szintén ekkor avatták fel az épület sarkán az Államvédelmi Hatóság székházára (ma ex-CEU) néző, a Néphatalom védelmében című, másfél méteres műkő szobrot is: Szűcs István alkotása egy dobtáras gépfegyvert tartó rendőrt ábrázolt. Ezt a szocialista realista műalkotást 1989-ben távolították el, hogy a helyére 2013-ban Liszt Ferenc portréja kerülhessen, amely Gerő Katalin alkotása.

A nyolcvanas években a Duna Szimfonikus Zenekar és a Duna Művészegyüttes otthonaként lett ismert az épület. A Falk Miksáról elnevezett terem a 80-as években diszkóként, majd sörözőként üzemelt, később bútorraktárnak használták. A félemeleten lévő helyiséget egy teljes körű felújítás után 2012 augusztusában adták át a nagyközönségnek. Az épület egyik éke a szintén 2012-ben megújult bálterem. Az épület a Nádor utcai étteremmel együtt 2019. július 31-én lett az Államkincstár tulajdona, de most megválnának tőle.