Ezrek tüntettek a Rio Tinto terve ellen Szerbiában

1 hónap ezelőtt 28

MTI 2021. december 05. 08:24

A tüntetők a Belgrádot az agglomerációval összekötő egyik autópályát zárták el, és kormányellenes jelmondatokat kiabáltak, mivel a kabinet támogatja a bányanyitás tervét. Voltak kevésbé jelentős demonstrációk más városokban is. Kisebb összetűzés tört ki Belgrádban és Újvidéken a bányaterv ellenzői és támogatói között a helyi sajtó jelentése szerint.

Már a múlt héten is voltak hasonló környezetvédelmi tüntetések. Szabácsban álarcos férfiak támadtak az ottani gyűlésre, ami miatt a közösségi médiában azzal vádolták meg a kormányt, hogy huligánokat küld rájuk.

A Rio Tinto 2006-ban fedezte fel a lítiumkészletet Loznica közelében, már megvette a bányalétesítéshez szükséges területet, de még nem kapta meg az engedélyt a fejtéshez. A multinacionális cég szerbiai leányvállalata szerint 2,4 milliárd dollárt (770 milliárd forint) fektetnek a vállalkozásba.

A környezetvédelem egyre nagyobb figyelmet kap Szerbiában és más balkáni államokban, miután a légszennyezés mértéke tavaly közfelháborodást váltott ki több térségbéli nagyvárosban - írták hírügynökségek. Komoly aggályokat vet fel az az elképzelés is, hogy kisebb erőműveket létesítsenek az eddig érintetlen folyók mellett. Környezetvédők szerint ezek a projektek komoly ökológiai károkat okozhatnak, és csak a helyi politikai elit gazdasági érdekeit szolgálják.

Címlapkép: Getty Images