Felejtse el a kgfb-kampányt!

2 éve ezelőtt 175

Az átlagautóst legfeljebb felbosszanthatja az, ha azt látja a napokban, milyen olcsón lehet átszerződni majd a soron következő kgfb-kampányban. De az igazság az, hogy ezek a díjak köszönőviszonyban sincsenek a piaci szintekkel, ráadásul – egyelőre – az idén a normál kgfb-díjak csökkenést mutatnak.

Egy évtizede a hazai biztosítási piac egyik csúcseseménye volt a november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, ám mára inkább csak arra jó a novemberi díjhirdetés, hogy a tájékozatlanabb ügyfelek a későbbiekben felháborodjanak azon, hogy biztosítójuk mekkora árat kér az évközi váltáskor.

Senkinek nem volt jó az évi egyszeri díjhirdetés

Magyarországon 2010-ig évente egyszer hirdethettek kgfb díjat a biztosítók, így minden autónak – függetlenül attól, hogy mikor kötötték a kocsira a szerződést – januártól-decemberig tartott a biztosítási év. 

Ez a felosztás az autósokra is nézve is méltánytalan volt, mert így a bónusz/malusz besorolás szempontjából fontos balesetmentes első év sokaknak bizony másfél évig tartott. De az is gondot okozhatott az autósoknak, hogy a biztosítóknak mintegy varázsgömbbe nézve kellett kitalálni a következő hónapok trendjeit, s így nem volt mód arra, hogy év közben módosítsák díjaikat.

Ez kizárta azt is, hogy kedvezőbbé tegyék a tarifákat akkor, ha túl nagyot emeltek és így kiárazták magukat a piacról, ezzel pedig az ügyfelek lehetőségei csökkentek. Összességében az ügyfeleknek okozott kárt akkor is egy-egy biztosító, ha túl alacsony díjat hirdetett meg, aminek köszönhetően túl sokan kötöttek olyan ügyfelek is biztosítást hozzájuk, akik komoly károkat okoztak. Részben ilyen, a piacot alulárazó tarifák vezettek a MÁV Általános Biztosító Egyesület, illetve az Astra Biztosító Fióktelepének csődjéhez. Mindkét esetben a többi biztosítónak kellett a zsebébe nyúlnia, hogy végső soron rendezzék a két becsődölt biztosító által nem fizetett károkat – s ezt persze idővel a többi autóstól szedték be.

Akár naponta új díj hirdethető

A szabályozás tehát 2010. január 1-től változott, s innentől a kgfb-nél is, mint a biztosítások döntő része esetében a biztosítási év eltér a naptári évtől. Így lehetővé vált az is, hogy a biztosítók ne csak egyszer, hanem akár naponta is új díjat hirdethessenek meg. A jogszabály csak azt kötötte ki, hogy az új díjakat az ügyfeleknek 60 nappal a biztosítási évforduló előtt ismerni kell – ez a szabály egyébként az év végi váltásnál is így volt, ezért hirdettek a biztosítók október végén, legkésőbb november 1-jén díjakat. 

Öreg kocsik, koros tulajok

Az autósok döntő része az elmúlt 11 évben már sokadik autójánál tart, az új autót vásárlók pedig elenyésző számban vesznek szilveszterkor autót. A magánszemélyek esetében tehát

az idei „kampány” jobbára csak azokra vonatkozik, akik 2010. január 1. előtt vásárolták meg a ma is használt gépjárműveiket.

Kell-e mondani, hogy nem ők képviselik a biztosítók fő célcsoportját. (Bár lassan muzeális értékűek lesznek a kocsijaik, amely egy speciális szegmens a kgfb piacon.) Ráadásul ezen autósok döntő része nem épp ifjú, így a statisztikák szerint sokkal kevesebb kárt okoz, döntő részük – több, mint háromnegyedük – ráadásul a 10 éves balesetmenteseket gyűjtő B10-es legolcsóbb bónuszkategóriában van. 

Céges kocsik szilvesztere

Emellett a naptári évfordulóval jellemzően a vállalati flották díja változik meg. Ezek esetében ugyanakkor a kgfb átlagdíja számos olyan tényezőtől (flottaméret, a biztosított gépjráművek fajtája, életkora, az ügyfél egyéb biztosításai stb.) függ, amelyek miatt a biztosítók egyedi díjakat adnak a flottákra. Ennek köszönhetően a flották díjai is messze eltérnek a „sima” meghirdetett tarifáktól. 

Hogy ez miért fontos?

Mert a szerződéses adatokból számított átlagdíj a fentiek miatt az évfordulós váltáskor számottevően eltér az év többi napján érvényes díjaktról. De ez – mint láttuk az előzőekben – csak kis részben köszönhető annak, hogy a biztosítók irtózatosan olcsón díjakat hirdetnének erre a napra, majd azután drasztikusan megemelnék a díjakat. A magyarázat sokkal inkább az, hogy ezen a napon az ultraolcsón biztosítást kötni tudó (magán és céges) ügyfelek vannak drámai túlsúlyban, ezért bezuhan a szerződéskötésekből számolt átlagdíj. 

Csökken a különbség

A „kampány” és a „normál” díjak közti eltérés egyébként a Netrisk online biztosítási alkuszcég által immár 5. éve közölt, a szerződések tényleges díjai alapján számolt kgfb-index alapján egyre jobban csökken. 2017 januárjában még kétharmaddal magasabb összeget kellett a januárban szerződőknek fizetniük átlagosan, mint az előző év végi váltóknak,

2021. januárjában ugyanakkor már csak 24,3 százalékkal tért el a normál kgfb-díj az év végi váltók átlagdíjától.

Ennek magyarázata döntően az lehet, hogy az öreg kocsiparkkal rendelkező ügyfelek lassan végleg kikopnak, míg a másik oldalon a céges flották esetében a piaci átlagdíjhoz közelítő díjak meghirdetésére van szükség. 

S hogy mindezt miért? Nos amiatt, hogy a kgfb biztosítások esetében év közben az átlagdíj az elmúlt években már moderáltan emelkedett: ha a Netrisk index 2016. január elsejei 31 229 forintos átlagdíjához hasonlítjuk az idén októberi 46 535 forintos átlagdíjat, akkor az emelkedés 49 százalékos. Ám tudni kell, hogy a kgfb díjban 2019-től benne foglaltatik a kgfb-re kivetett 30 százalékos biztosítási adó is (korábban ezt külön kellett felszámítani). Enélkül a kgfb díjemelkedése az elmúlt 5 évben 14,7 százalékos volt. Ezt érdemes összevetni a megemelkedő alkatrészárakkal, szervizköltségekkel és az egészségügyi ellátásra megítélt összegek emelkedésével.

Netrisk kgfb index átlagdíj
2016 január 31229
  éves váltók* 20851
2017 január 34634
  éves váltók* 23848
2018 január 33908
  éves váltók* 31734
2019 január** 47396
  éves váltók* 37416
2020 január 47296
  éves váltók* 39511
2021 január 49109
  október 46535
* az éves váltók díja a decemberi adatban jelenik meg
** Biztosítási adó beépülése
Forrás: Index, Netrisk

Idén hónapról-hónapra olcsóbb lett a kgfb

Ráadásul az idén még érdesebb folyamatokat láthattunk. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év eleje óta saját maga is végez kgfb-index számítást, s eszerint hosszú évek után 2022. II. negyedévében a március végi 46 ezer forintról 44 ezer forintra csökkent a kfgb szerződések átlagdíja, ráadásul Budapesten ennél is komolyabb, 98 százalékos díjcsökkenést mértek.

A Netrisk adatai szerint az októberi 46 535 forintos átlagdíj 5,25 százalékkal alacsonyabb, mint a 49 109 forintos összeg, amelyen az év elején lehetett szerződniük az ügyfeleknek. A díjcsökkenés oka a pandémia miatt visszafogott autóhasználat és az ezzel járó kevesebb kár lehetett, ám az MNB már felhívta a figyelmet arra, hogy az idén tavasszal a III. hullám lecsengése után a káradatok már azt jelezték, hogy újra járjuk az utakat, és törjük a kocsikat.

A kgfb-piacon nem csak az újra emelkedő károk, hanem az elmúlt hetekben látványosan gyengülő forint és a felgyorsuló infláció is emelkedést sugall, ám ennek mértékét nehéz kiszámítani. Az ugyanakkor bizonyos, hogy a kampányban érintett évfordulós díjakban emelkedés lesz, hiszen minél inkább a flották veszik át ezt a piacot, annál kevésbé indokolt a normál és az évfordulós díjak közötti komoly különbség. A szakemberek szerint így a napokban meghirdetett díjak 5-10 százalékkal lesznek magasabbak, mint egy éve.