Ferenc pápa "hosszú távra tervez" Kínával

1 hónap ezelőtt 5

Ferenc pápa bízik benne, hogy a Vatikán és Kína közti megállapodást újból két évre meghosszabbítják, a Vatikán ugyanis "hosszú távra tervez" - derült ki abból az exkluzív interjúból, amelyet Ferenc pápa még a hétvégén adott a Reuters hírügynökségnek, de csak kedden tették közzé.

Az interjú most kiadott részében a katolikus egyházfő elsősorban a Vatikán és Kína között 2018-ban létrejött megállapodásról beszélt, amely a kínai katolikus püspökök kinevezését a Vatikánra - végső soron pedig a pápára - ruházza át.

A megállapodás óta hat új püspököt neveztek ki Kínában, emellett hét másik püspök tisztségét rendezték, akiket 2018 előtt, vatikáni jóváhagyás nélkül neveztek ki.

A megállapodás kritikusai szerint az új püspökök alacsony száma Kínában az egyezmény eredménytelenségét igazolja. A pápa a folyamat lassúságát "a kínai módszernek" nevezte, úgy vélve, hogy a kínaiaknak sajátos időérzékük van, és "senki sem tudja siettetni őket".

A kétoldalú egyezmény egyik legfőbb kritikusa Joseph Zen bíboros, volt hongkongi érsek, akit májusban rövid időre letartóztattak egy nemzetbiztonsági ügy kapcsán.

"Jóllehet a Vatikán jóhiszeműségből cselekedett, mégis felelőtlen döntést hoztak" - fogalmazott Zen bíboros egy múlt havi prédikációján. A bíboros szerint a Vatikán szemet huny az emberi jogok megsértése felett Kínában.

Ferenc pápa többször is a hidegháborús időszak diplomáciájához hasonlította a kétoldalú egyezményt, utalva arra, hogy annak idején elődei is korlátozott körülmények között tettek erőfeszítéseket azért, hogy életben tartsák a katolikus egyházat a kelet-európai kommunista országokban.

Az egyházfő most értésre adta: belátta ugyan, hogy a kínai katolikus egyház püspökeinek kinevezéséről szóló megállapodás "nem ideális", mégis bízik benne, hogy újabb két évre meghosszabbítják.

"A diplomácia már csak ilyen. Ha egy korlátozott helyzettel találod szembe magad, nem az ideális utat, hanem a lehetséges utat kell megtalálnod" - mondta. "A diplomácia a lehetőségek művészete; hogy a lehetségest valósággá varázsoljuk" - tette hozzá az egyházfő.

Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi