Így értékelt Pioli a Samp elleni győzelem után

10 hónap ezelőtt 39

Rovat: &nbspKülföldi foci Dátum:&nbsp21 máj

Stefano Pioli elégedetten nyilatkozott, miután a csapat hazai pályán 5-1-re győzedelmeskedett a Sampdoria elleni mérkőzésen a 36. fordulóban. Az olasz szakember beszélt a játékról, a csapat technikai képzettségéről és mentális erejéről, a közelgő nyári mercatóról és Charles De Ketelaere illetve Brahim Diaz jövőjéről is.

„Fontos volt, hogy megnyertük a mérkőzést és ilyen nagy arányú gólkülönbséggel tettük. Még két meccsünk hátra van és arra kell koncentrálnunk, hogy jól teljesítsünk. Egy nagyszerű csapatot edzek. Néha nyersz, néha veszítesz, de a csapatom technikailag jó és mentálisan erős. Ezt már többször is bebizonyították, mióta átvettem a csapat irányítását. Nagyon csalódottak vagyunk a Bajnokok Ligájából való kiesés miatt és ezt nem fogja elfeledtetni ez a mérkőzés. Jól kell játszanunk a bajnokságban, mert a lehető legmagasabb pozícióban akarunk végezni a tabellán. Megvan a képességünk ahhoz, hogy megnyerjük a soron következő mérkőzéseinket. Nem lesz egyszerű, különösen a Juventus ellen, de tisztában vagyunk azzal, hogyan kell szembenéznünk az ilyen meccsekkel. Most vissza kell nyernünk az energiánkat és egy teljes hetünk lesz arra, hogy a legjobban felkészüljünk.” – reagált Pioli a mérkőzés után.

„A sport világában könnyebb bizonyos eredményeket elérni, ha hiszel magadban, a csapattársaid kvalitásában és a csapat munkamoráljában. Ilyen a sport, nem nyerhetsz meg mindent. Ebben az évben a szurkolók az egyetlenek, akiknek nincs hullámvölgyük. Sajnos nekünk voltak hullámvölgyeink ebben a szezonban. Mindig támogatnak minket és csodálatos szenvedélyt mutatnak. A legnehezebb időszakokban is mellettünk állnak, ami nagyon értékes dolog.”

„Jól játszottunk ezen a meccsen és magunk mögött kellett hagynunk a keddi csalódást. Sok gólt szereztünk és ez a győzelem csak pozitív hatással lehet ránk a következő két meccsre. Meglátjuk, hogy mi fog történni és csak utána vonjuk le a következtetéseket. A Bajnokok Ligájában a várakozásokon felül teljesítettünk a szezonban, míg a bajnokságban nem volt meg a folytonosság, ez volt a probléma.”

„Egyértelmű, hogy ez az út, amit az elmúlt években bejártunk nagy elégedettséggel töltött el minket. Egy fiatal csapat vagyunk egy olyan klubbal a hátunk mögött, amely mostanra pozitív pénzügyi mérleggel rendelkezik. Mi vagyunk a Milan és versenyképesek akarunk lenni Olaszországban illetve az európai kupaporondon egyaránt. Büszke vagyok arra, amit a klub, az igazgatók és a játékosok elértek, mert tudom, hogy milyen keményen dolgozunk a fejlődésért. Biztos vagyok benne, hogy ebből a szezonból sokkal többet fogunk tanulni, mint az előző Scudetto-győztes idényből.”

„Mercato? Az lesz a célunk, hogy fejlesszük a csapatot. Van egy szilárd alapunk és a klub jó munkát végzett a szerződések meghosszabbítása terén. Nincsenek kezdőjátékosok vagy cserejátékosok, Milan-szintű futballistákra van szükség. Nevek? Nem tudok konkrét neveket mondani.”

„De Ketelaere kölcsönadása? Nem tudom, ennyire részletesen még nem mentünk bele. A szezon végén meglátjuk, akkor fogunk mindent kiértékelni. Sokan megfeledkeznek arról az útról, amit megtettünk és hogy a fiatal játékosainknak – akik mára nagyszerű futballistákká váltak – milyen nehézségeik voltak a kezdetekben. Minden egyes fiatalnak, aki a Milanhoz érkezik meg kell kapnia a szükséges időt, hogy megértse, mit jelent ilyen környezetben játszani. Fontos, hogy minőségi játékosok legyenek. Véleményem szerint Charles fejlődött, de még mindig nem sikerült az áttörés számára. Abszurd módon talán az elején több játéklehetősége volt, amikor még nem állt készen. Most már jobb lett, de kevesebbet játszik, mert más választások mellett döntöttem. Charles fejlődött és több nehézséggel küzdött, mint amire számítottunk, de nagy potenciál van benne.”

„Brahim Diaz? Különleges képességekkel rendelkezik és ő egy olyan játékos, aki képes megtörni a szoros emberfogást és képes elszakadni az ellenfél játékosaitól. Még fejlődik és az az akaratunk, hogy megtartsuk őt. Most a sorsdöntő bajnokikra kell koncentrálnunk, aztán bőven lesz időnk a csapat megerősítésére gondolni.”