Ismert és ismeretlen technológiai részvények: van még bennük kakaó? - online előadás ma este

1 hónap ezelőtt 20

GettyImages-538086003

Üzlet 2021. május 06. 15:45

Az idei évben a tavalyi nagy szárnyalás után megtorpantak és visszaestek a nagy technológiai részvények, végül az utóbbi hetekben sokan közülük ismét magukra találtak, és erős gyorsjelentések után ismét nagyot ugrottak előre. Előadásunk során a technikai elemzés eszköztárát használva megvizsgáljuk, hogy a mostani emelkedés mennyire megalapozott, milyen kockázatokkal kell szembenézni, melyek a főbb figyelendő szintek, és meddig tarthat a felfutás. Természetesen megnézzük a legnagyobb neveket, terítékre kerül a Facebook, Apple, Alphabet (Google), Microsoft és társai. Ezt követően viszont elemzünk néhány alig ismert, vagy szinte teljesen ismeretlen papírt a szektorból, amelyekben van komoly növekedési potenciál.

A 45 perces webinárium első félórájában a technikai elemzés módszertanát mutatjuk be, mindenki által érthető módon. Ennek során azt is megvizsgáljuk, hogy mely papírokban van igazi kereslet, és hol látni inkább kisebb-nagyobb lufira utaló jeleket. Az utolsó percekben a kérdésekre is igyekszünk majd választ adni.

Tudásszint: Kezdő

Időpont: 2021. május 6., csütörtök, 18:30 - 19:15

Előadó: Faluvégi Balázs (1998-ban kezdte befektetés szakmai karrierjét. Elemzőként dolgozott egy alapkezelőnél, illetve befektetési szolgáltatónál. Volt alapkezelő és portfoliókezelő, vezetett tőzsdére vagyonkezelő vállalatot, és társ-alapítóként létrehozott egy wealthtech céget, amely több nemzetközi díjat is kapott. Az országban elsőként kapta meg a CMT Level 3 papírt, amely a technikai elemzés legmagasabb szintű szakmai oklevele az Egyesült Államokban.)

Klikk ide a jelentkezéshez!

A gyakorlást akár már most elkezdheted egy HF Markets demószámlán!

Címlapkép: Getty Images

Varga Mihaly nemet magyar kamara online rendezveny 210506

traders

szputnyik vakcina szallitmany 210329

GettyImages-910740184

hungexpo rendezvény konferencia

magyar vidék táj

koronavirusvakcina_oltas

GettyImages-1213571549 (7)

FudgElliott 2021.05.06 - BÉT Update (OTP, Richter, Masterplast, Magyar Telekom)

OTP:Kis tf-en impulzusként viselkedik a mostani felkör, megnyúlt harmadik hullámmal, RSI klimax-al, 14200 környéke...

Pénzügyi Fitnesz A költekezési napló és költségvetés készítése

Az előző, 187-es videó alapján már el tudsz kezdeni befektetni, de még nem uralod teljesen a helyzetet. Hamar fel fog...

Alapblog Durran a SPAC buborék?- De buborék ez egyáltalán?

Reneszánszukat élik napjainkban a "biankó csekk cégek" utódjaiként ismert SPAC-ok, de sokan szkeptikusak velük kapcsolatban...

Kasza Elliott-tal Portfólió optimalizálás

Eltelt egy negyedév, kijöttek az új jelentések, ránézek újra a részvényeimre, mit lesz érdemes majd eladnom...

Kiszámoló Mennyi az órabéred

Az, hogy milyen órabérért dolgozik egy alkalmazott, látszólag egyszerű kérdés. Keres X ezer forintot havonta, ezért...

Alapblog Dollár, Bitcoin, Politika - A Nagy Átverés

A pénzügyi világ történelmének legnagyobb átverése - állítja a Bitcoin-ról és társairól az Amerikában híresnek...

Buxelliott - Elliott Wave Hungary OTP

A keddi napon óriási forgalommal emelkedett az bankpapír árfolyama (majdnem elérte a múlt hét teljes forgalmát)...

FudgElliott Részvény vásárlás P/E ráta alapján? (4. rész: Lulu, Nvidia, Amazon, Alphabet, Match Group)

Drágának tűnő, de "akár meg is érheti" sorozatom 4. részében nagy nevek vannak, nézzük is a grafikonokat!Aki...