Itt egy nagyon hasznos tanács a járvány idejére a tömegközlekedőknek

1 hónap ezelőtt 52

Kemenesi Gábor víruskutató a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet egy dél-koreai kutatásra, amely a koronavírus terjedését akadályozó megoldások hatékonyságát vizsgálja a tömegközlekedési viszonyok között. A felmérés a távolságtartás, a maszkviselés, valamint ezek kombinációjával elérhető védelmet is vizsgálja.

Kifejezetten csúcsidőszakra vonatkozóan, csak a távolságtartás alkalmazásakor 64 százalékkal csökkent a vírus átadása. Kizárólag maszkozásnál, távolságtartás nélkül – ez számít a leginkább életszerűnek egy buszon – 93,5 százalékos csökkenést lehet elérni a tanulmány szerint

– írja a Science Advances cikke alapján Kemenesi Gábor.

A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa kiemeli, hogy a légúti fertőzéseknél beszélhetünk „nagy cseppes” és „aeroszolos” ürítésről is, és amíg a távolságtartás inkább az előbbi kivédésére szolgál, a maszk mindkettőt megfogja.

A maszkok a járványvédelemben betöltött szerepére már tengernyi tudományos adat áll rendelkezésre, de gondoljunk rájuk úgy, mint a vakcina mellett egy másik jelentős védelmi megoldásra. Ezek ugyanis együtt működnek hatásosan

– írja Kemenesi Gábor, aki szerint a tanulmány tudományos adatot szolgáltat, hogy a maszkviselés jelentős mértékben csökkenti a fertőzésnek való kitettséget a tömegközlekedés során.