Izrael milliárdokat költ az arabokra

2 éve ezelőtt 195

Az arab kisebbséget felzárkóztatni szándékozó, 32 milliárd sékeles, csaknem háromezer milliárd forintnak megfelelő összegű programot indít az izraeli kormány.

Az ország lakosságának csaknem húsz százalékát kitevő arab kisebbség a tervezett összeg egyharmadát oktatásra fordítják: mintegy 3500 új osztályt indítanak a zsúfoltság csökkentése és a differenciált fejlesztés, valamint a magasabb szintű képzés érdekében.

Két és fél milliárd sékelt szánnak a bűnüldözésre, s az erőszak felszámolására, amely az utóbbi években szinte megbénította az arabok lakta településeket.

Csak idén például már több mint száz arab polgárt öltek meg erőszakos bűncselekményekben, sokukat helyi bandaháborúkban.

Hárommilliárd sékelből infrastrukturális fejlesztéseket hajtanak végre és építkezéseket indítanak, amelyek a tervek szerint a következő öt évben 35 ezer új, araboknak szánt lakást eredményez. A pénzből közösségi közlekedés fejlesztésére, a víz- és szennyvízhálózat felújítására, foglalkoztatásra is több milliárdot fordítanak, írta a távirati iroda.

Az új tervről a kabinet az ország teljes költségvetésének megszavazása előtt döntött a Raam nevű arab párttal megkötött koalíciós egyezmény alapján. Az izraeli jegybank közleményben üdvözölte a terv jóváhagyását, ugyanis szerinte az arab társadalom foglalkoztatási szintjének növelése és a munkaerő minőségi javítása várhatóan pozitív hatással lesz az állam gazdaság fejlődésére.