Jobban van az ATV stúdiójából kórházba szállított biztonságpolitikai szakértő

1 év ezelőtt 33

Kis-Benedek József a Momentumos Tompos Mártonnal és a szocialista Harangozó Tamással beszélgetett az ukrajnai háborúról, amikor előbb szédülni kezdett, majd összeesett.

Hamarosan hazamehet a kórházból az ATV stúdiójában rosszul lett biztonságpolitikai szakértő – írja a Blikk. A portál telefonon tudta elérni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 74 éves oktatóját, aki elmondta, hogy továbbra is kórházban van és a zárójelentését várja.

„Nagyon köszönöm az érdeklődést, fogalmam sincs, mi történhetett velem. Azt éreztem, hogy szédülök, forog velem a világ. Aztán eldőltem, mint egy zsák. Még folyik a vizsgálat, tegnap este óta itt vagyok a Honvédkórházban. Hálás vagyok a csatornának, gyorsan cselekedtek. Nem történt még hasonló sem velem korábban, úgy néz ki, valahol el kell kezdeni” — mondta Kis-Benedek a Blikknek.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Kis-Benedek az ATV Mai Téma című élő műsorában lett rosszul, a stáb azonnal megszakította az adást és mentőt hívtak a szakemberhez. Tompos Márton később azt is elmondta, hogy Kis-Benedeket ellátták a mentők és a férfi szerencsére nem ütötte meg magát, amikor elájult.