Van, aki az ingatlanra, más az aranyra esküszik – ha tárgyi befektetésről van szó. Kevesebben lehetnek már azok, akiknek a karóra jut az eszébe, ha azon kell gondolkodni, hová érdemes tenni a pénzünket, pedig 2021-ről 2022-re a luxusórák ára több mint 30 százalékkal emelkedett. A Pénzcentrum szakértő segítségével járt utána annak, hogy mitől lehet jó befektetés egy karóra, illetve annak, hogy hogyan is áll a magyarországi piac.
A gazdasági oldal által többek között megszólaltatott Lakatos Zsolt óraszakértő, aki a Beszéljünk órákról nevű TikTok-csatornával vált ismertté, három csoportba osztja az órákat. A legolcsóbbak a plázaórák, amiket pár tízezer forintért lehet megvenni. A középkategóriás darabok megvásárlásán már elgondolkozik az ember, 100 ezer forint felett kezdődnek. Ilyen márka például az Orient. A legdrágább luxusórák pedig már tényleg csak a gazdagoknak készülnek, mint a Rolex.
Nehéz megmondani, hogy egy óra mitől lesz jó befektetés, a piac nagyot növekedett az elmúlt tíz évben, de Lakatos Zsolt szerint a háború kirobbanásakor kipukkadt a lufi. Ez például a Rolexnél látványos volt, 2022-ben 45 százalékkal estek az áraik, de erre – mint olvasható – évek óta számítani lehetett. Ugyanakkor a nemesfém órák jobban tartották az árukat, mint a többi, de ezek között is van olyan, ami 16–20 százalék közötti mértékben esett az ára – tette hozzá.
„Nem állítom azt, hogy nem lehet befektetésnek órát venni, mert lehet.
Csak ahhoz vagy türelem kell, vagy kapcsolatok, vagy szerencse”– magyarázta Lakatos Zsolt. Szerinte jó befektetések lehetnek például azok az órák, amikre várólista van a gyártónál, mert így jó eséllyel feljebb mehet az áruk. Olyanba is bele lehet futni, hogy apróhirdetésben, aukción árulják a drága órákat, és az eladó nem pontosan tudja, hogy mit ad el. „Az már morális kérdés, hogy áron alul megveszi-e tőle egy hozzáértő, vagy elárulja neki, mennyit ér valójában az óra.”
A piacot több tényező is mozgatja, így a forint–dollár árfolyam, vagy a szállítási költségek, most pedig a gyártási díjak mentek fel, ami szintén nagyban befolyásolja az óraárakat. A régi órák megint egy másik műfaj, illetve a népszerűség is fontos tényező.
Mint kiderült, hiába a válság, a recesszió, az emberek nem fordultak az olcsóbb órák irányába, sőt: inkább az a jellemzőbb, hogy
még inkább a drágább, minőségibb modelleket keresik.
Lakatos Zsolt szerint itthon a középkategóriás órák jellemzők, nála is a 100–300 ezer forint közötti kategóriából érdeklődnek a legtöbben.
Nyitókép: Serbogachuk/Getty Images