Kiverte a biztosítékot, amit a kínai diplomata mondott az ukrajnai háborúról

10 hónap ezelőtt 14

A kínai kormány különleges képviselője, Li Hui állítólag megpróbálta meggyőzni az európaiakat, hogy tűzszünetre szólítsanak fel Ukrajnában, és ismerjék el a megszállt ukrán területeket Oroszországhoz tartozónak.

Kína különleges képviselője nemrég érkezett Európába, a hivatalos indoklás szerint azzal a céllal, hogy előmozdítsa a pekingi kormány ukrajnai béketervét, és segítsen véget vetni a háborúnak.  

The Wall Street Journal szerint Li Hui egyértelmű üzenetet közvetített az európai kontinens fővárosaiban folytatott tárgyalásain.

A lapnak nyilatkozó nyugati tisztviselők szerint a kínai diplomata az mondta: az Egyesült Államok európai szövetségeseinek meg kell erősíteniük autonómiájukat, és azonnali tűzszünetet kell szorgalmazniuk,

valamint hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy Oroszország birtokában maradjanak Ukrajna azon részei, amelyeket jelenleg megszállva tart.

A diplomáciai források elmondták, hogy Li Huj – aki Kijevbe, Varsóba, Berlinbe, Párizsba és Brüsszelbe látogatott, sürgette az európai kormányokat, hogy Kínára úgy tekintsenek, mint Washington gazdasági alternatívájára, és azt mondta, hogy gyorsan kell lépniük az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus befejezése érdekében, mielőtt az továbbterjedne.

A nyugati tisztségviselők szerint túl korai lenne elutasítani Peking erőfeszítéseit, ugyanakkor megkérdőjelezték Kína képességét, hogy tisztességes közvetítőként tudna fellépni a tárgyalásokon, tekintve, hogy szoros kapcsolatban áll Moszkvával. 

A források azt is hozzátették: nem gondolják, hogy a béke lehetséges lenne, amíg az orosz csapatok el nem hagyják Ukrajnát.

Elmagyaráztuk, hogy a konfliktus befagyasztása nem áll a nemzetközi közösség érdekében, hacsak nem vonják ki az orosz csapatokat

− mondta az egyik diplomata, aki beszélt Livel. 

A The Wall Street Journal minderről a kínai külügyminisztériumnak is kérdéseket küldött, de a hivatal egyelőre nem válaszolt a megkeresésre.

Az ukrajnai háború fejleményeit szombaton is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.