Könyvet adott ki a Foo Fighters énekese

2 éve ezelőtt 146

Dave Grohl egyedülálló a világ zenészei között.

Ne feledjük: ő volt a rocktörténelem (megáll ebben az esetben ez a kifejezés) egyik legfontosabb zenekarának a Nirvánának a dobosa, jelenleg pedig korszakunk egyik legfontosabb zenekarának frontembere. Oltatlanokat meg nem enged be a koncertjeire, mellékvágány vége.

Na, ő jelentett meg frissiben egy önéletrajzi könyvet a Történetmondó (The Storyteller) címen, írta meg a Washington Post.

Titokban mindnyájan azzal áltatjuk magunkat, hogy a hírnév biztos szörnyű élmény, akiknek kijutott belőle, azok szerencsétlenül tengetik az életüket. Itt van azonban Dave Grohl, aki elmondja végre azt is, hogy a sztáréletben mi a jó.

Grohl a Virginia állambeli Springfieldben nőtt fel. Saját elmondása szerint félszeg, ügyetlen, és vonzza a baleseteket. Volt már hogy eltalálták golflabdával, elütötte egy kocsi, beleesett a Potomac folyóba mentőmellény nélkül, és Svédországban egyszer a színpadról is leesett.

A Nirvánáról, és futótűzszerű sikeréről elmondja, az életünk mindörökre megváltozott. És a tiétek is.

Visszaemlékezésében Grohl beszél a Nirvanáról, Curt Cobainról, és persze saját zenekaráról is. Elmondja, hogy őt, aki azelőtt heroinistával még soha nem találkozott, mennyire érzékenyen érintette a frontember halála.

Mindössze huszonöt éves voltam, előttem volt az egész élet, de sok tekintetben úgy éreztem, hogy az én életemnek is vége szakadt. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy eltűnjek, de túl öreg ahhoz, hogy újrakezdjem, írja könyvében.

Dave Grohl hamarosan megalapította saját zenekarát, a Foo Fighterst, amely belépett a stadionrock sztárok ligájába, ami a Nirvánának soha nem adatott meg.