Koronavírus - ennél rosszab hír a magyarok számára nem érkezhetett

1 hónap ezelőtt 13

Húszból egy koronavírus-fertőzött legalább nyolc hétig érzi tüneteit, azaz hosszú Covidban szenved a King's College London friss kutatása szerint. A kutatók a Covid Symptom Study alkalmazásba felvitt adatok és tesztinformációk birtokában jutottak erre a következtetésre, melyet hamarosan online is elérhetővé tesznek. Az első eredményeket a BBC cikke foglalta össze, melyben dr Claire Steves úgy nyilatkozott: ha valakinek betegsége első hetében ötféle többféle tünete van, az rizikófaktort jelent.

A kutatás szerint az ötven év fölötti életkor, a túlsúly, az asztma és a tüdőbetegség is növeli a hosszú Covid rizikóját, és úgy találták, a nőknek nagyobb esélye van az ilyen lefolyású betegségre, mint a férfiaknak.

Claire Steves hozzátette: korábbi adataik szerint a férfiaknak viszont a súlyosabb betegség kialakulása mellett arra van nagyobb esélyük, hogy belehaljanak a koronavírusba. 

A kutatás szerint minden hetedik beteg legalább négy hétig viseli a koronavírus tüneteit, minden huszadik nyolc héten át érzi azokat, minden negyvenötödik pedig tizenkét héten át beteg. A kutatók az eredmények alapján számítógépes kódot is írtak, amely kiválasztja, tünetei és egyéb jellemzői alapján kinek van esélye arra, hogy hosszú Covid alakuljon ki nála. 

A kód eddig 69 százalékos találati aránnyal dolgozik, de a kutatók szerint fontos irány a fejlesztése, hogy a feltételezhetően hosszú covidos betegek számára utánkövetést, ezáltal sokáig fennálló panaszaikat megfelelően enyhítő kezelést tudjanak majd adni. 

A Covid Symptom Study vezetője, Tim Spector professzor is fontosnak tartja egy hasonló eszköz létét, mivel a hosszú Covidban szenvedőkre is kiemelt figyelmet kell fordítani véleménye szerint akkor, ha nem sikerül hamar kontroll alá vonni a betegséget.



Nagy-Britanniában az Egészségügyi Minisztérium nemrég a lent megtekinthető kisfilmet készítette a hosszú Covid jelenségéről, az NHS, az Országos Egészségügyi Szolgálat pedig tízmillió fontos csomag keretében kívánja biztosítani a hosszú covidosok kezelését Anglia összes régiójában. 



A BBC cikke egy érintett, a 48 éves Vicky Bourne történetéről is beszámol. A nő márciusban köhögéssel és lázzal fedezte fel magán a betegség tüneteit, később oxigéntámogatásra is szorult, de kórházba nem kellett bevonulnia. Máig érzi a betegség hullámokban érkező tüneteit, látása megromlott és már egy kutyasétáltatástól teljesen kimerül. Ízületei reumához hasonló fájdalmakat produkálnak, két hete pedig elvesztette szaglását és ízlelését. 

"Olyan, mint egy gyulladás a testemben, ami jön és megy. Nem tudok tőle megszabadulni, újra és újra visszatér"

- nyilatkozta Bourne a BBC-nek.

Nyitókép: MTI/EPA/Jan Hetfleisch