Látványos videón a Puskás Aréna felé vonuló szurkolók

3 hónap ezelőtt 2

Közel fél órás élő videóval jelentkezett az Index videós rovata a Dózsa György úton végig vonuló Roma szurkolók gyűrűjéből, testközelből élhető át az a hangulat, ahogy az Európa-Liga döntőjére készülnek az olaszok.

Mint ismert, szerda este a Puskás Arénában rendezik meg a második számú európai labdarúgó-kupasorozat, az Európa-liga fináléját. A budapesti döntőben a spanyol Sevilla és az olasz AS Roma lép pályára. A találkozóra 65 ezer embert várnak, így vélhetően teltház előtt játszanak majd a felek. A mérkőzésen 20 ezer magyar szurkoló is részt vehet, a belépőket az UEFA sorsolás útján értékesítette az érdeklődőknek. 

Az Index közösségi oldalán már megjelentek felvételek arról, milyen hangulatban közelítik meg a stadiont a szurkolók, azonban nem ez volt az egyetlen esemény ma, amikor a drukkerek kerültek középpontba.

Verekedés a döntő előtt

Az Egressy úton verekedtek össze egymással a külföldről érkező szurkolók, azonban a mérkőzés miatt elrendelt fokozott ellenőrzésnek köszönhetően perceken belül a helyszínre érkező rendőrök több embert is előállítottak.

A VEREKEDÉSBEN HÁRMAN SÉRÜLTEK MEG, KÖZÜLÜK A MENTŐK TOVÁBBI ELLÁTÁSRA EGY OLASZ ÉS EGY SPANYOL ÁLLAMPOLGÁRT VITTEK KÓRHÁZBA.

A BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányságán csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás az előállított lengyel állampolgárokkal szemben, akiket a Ferenciek terén fogtak el.

A találkozóról helyszíni tudósítással, percről-percre közvetítéssel, majd a mérkőzés után interjúkkal jelentkezünk az Indexen. Az  Index Sportcast  különkiadását az európai klubfutball egyik legjelentősebb mérkőzéséről alább hallgathatják.