Lemondott az SZFE HÖK-elnöke, miután politikusként kellett működnie

1 év ezelőtt 48

Lemondott a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) elnöki tisztségéről Ferenczy Nagy Boglárka.

A Facebookon megosztott levelében azt írta, az igazságérzete nem engedi, hogy továbbra is a HÖK-ben folytassa a munkáját – írja a Színház Online.

El tudják képzelni, milyen nehéz helyzetbe kerültem? – teszi fel a kérdést Facebook-bejegyzésében Ferenczy Nagy Boglárka, aki 2020 óta Horváth Csaba és Rába Roland vezetése alatt az SZFE Színházrendező – fizikai színházi koreográfus osztály tanulója.

Mindemellett ő volt a HÖK-elnök, ahogy fogalmaz „miután a Színház -és Filmművészeti Egyetem megvívta egy egész éven át tartó haláltusáját, majd kifordított főnixmadár módjára újjászületett”. 

Ferenczy most lemondott tisztségéről, a vezetőség felé eljuttatott levelét Facebook-oldalán közölte, amelyből kiderül, hogy mi volt a célja, amikor elvállalta a pozíciót, ezért mit tett az elmúlt bő egy évben, milyen akadályokba ütközött, és végül milyen felismerés előzte meg döntését.

Hogy végül mit értem el? Elértem, hogy önök elkezdtek mindenütt megkerülni, a határozatok meghozatalából kihagyni, a fontos információk csak késve, vagy egyáltalán nem jutottak el hozzám. Ezzel pedig elérték, hogy egyre kevésbé volt rálátásom a történésekre, és úgy éreztem, hogy sem a vezetés, sem a diákság nem is igényli már, hogy legyen – írta Ferenczy Nagy Boglárka.

„Elérték, hogy olyan programok szerveződtek a HÖK neve alatt, amelyekről nem is hallottam. Elérték, hogy most semmi beleszólásom nincs abba, hogy a gólyatábort egyetlen e-maillel, bármilyen érdemi indoklás nélkül ellehetetlenítették. Elérték, hogy már a diáktársaim se lássanak semmi tekintélyt a HÖK elnöki pozíció mögött. És elérték, hogy annyira belefáradtam az említett, végeláthatatlan küzdelembe, hogy most abbahagyom. Hiszen én soha nem harcolni akartam önökkel” – tette hozzá a volt HÖK-elnök.

Ferenczy a bejegyzés szerint azt szerette volna elérni, hogy ami korábban vonzó volt az SZFE-ben, az legalább részben megmaradjon. 

Bejegyzését, amely Egy évig az új SzFE HÖK-elnöke voltam avagy Letört illúzióim margójára címet viseli.

Mint írja, hosszú indoklásra egy határozott mondatot is kapott az intézmény rektorától: Lemondását tudomásul vettem és elfogadom”.