Magyar zenekar melegít a Mötley Crüe előtt Budapesten

10 hónap ezelőtt 10

Magyar zenekar, az Abaházi.RT forrósíthatja fel a hangulatot a Mötley Crüe és a Def Leppard MVM Dome-ba szervezett budapesti bulija előtt – jelentették be a május 29-i koncert szervezői.

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, 2023-as turnéjuk keretein belül a magyar fővárosban is színpadra lép a Mötley Crüe és a Def Leppard.

A 2022-es év legnagyobb észak-amerikai stadionturnéját követően, amelyre több mint 1,3 millió jegyet adtak el, a bandák 2023-ban folytatták a  The World Tour elnevezésű turnéjukat az egész világra kiterjesztve, a koncertsorozat február 18-án indult a Foro Sol arénában, Mexikóvárosban, májustól pedig Európában folytatták a turnét.

A show Budapesten 2023. május 29-én az MVM Dome-ban lesz látható és hallható, ahol ráadásul az igazi zúzást megelőzően egy magyar zenekar forrósíthatja fel a hangulatot. A hard rock két nagyágyújának előzenekara ugyanis nem más, mint az Abaházi.RT nevű banda lesz, amely az Abaházi Csaba, Beke Péter, Czudor Gyula és Juhász Attila felállással igyekszik majd minél jobb hangulatot teremteni az este elején a sportcsarnokban. 

És hogy mire számíthatnak a jegyet vásárlók? Itt egy kis ízelítő!