Magyarországon is elérhetővé vált az árvizeket előrejelző Google-alkalmazás

10 hónap ezelőtt 13

Magyarországon is elérhetővé vált a Google árvíz-előrejelző platformja, a Flood Hub. A segítségével kormányok, segélyszervezetek és magánszemélyek akár hét nappal korábban hozzáférhetnek a kritikus információkhoz, amelyekkel felkészülhetnek az árvizekre, valamint alkalmazkodhatnak a változó körülményekhez, írja a cég közleménye.

A mesterséges intelligenciát alkalmazó felület jelenleg 80 országban, összesen 460 millió ember lakta területen jeleníti meg a folyóvízi árvizek előrejelzéseit, megmutatva, hogy azok mikor és hol fognak bekövetkezni. A felület már olyan, árvizek által kiemelten veszélyeztetett régiókban is elérhető, mint Hollandia, Vietnám, Mianmar, Laosz és Kambodzsa.

Az éghajlatváltozással egyre gyakoribb, és egyre intenzívebb árvizek az emberek biztonságát és megélhetését fenyegető legfőbb éghajlati veszélyek közé tartoznak, évente több mint 250 millió embert érintenek világszerte, az általuk okozott kár 10 milliárd dollár, írják.