Matolcsy György hidegvérrel véghezvitte azt, amit eddig suttogtak?

4 hónap ezelőtt 6

D KOS20190326004

Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 13 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden. A kamatfolyosó két szélét a korábbi 12,5, illetve 20,50 százalék felső szélét 19,50 százalékra módosították, tehát ezt 100 bázisponttal csökkentették.

A Monetáris Tanács kedden változatlanul, 13 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, ugyanakkor a kamatfolyosó két szélét a korábbi 12,5, illetve 20,50 százalék felső szélét 19,50 százalékra módosították, tehát ezt 100 bázisponttal csökkentették.

Arra továbbra is várni kell, hogy az effektív kamathoz hozzányúlt-e a jegybank, ez délután 15 órakor derülhet ki.

Fontos azt is kiemelni, hogy kivételesen nem Virág Barnabás alelnök, hanem Matolcsy György, a jegybank elnöke tartja a keddi online sajtótájékoztatót, ami 15 órakor veszi kezdetét – az eseményről ebben a frissülő cikkünkben fogunk beszámolni.

Elemzői várakozások

Ahogy azt korábban az Index összegezte, az elemzői várakozások szinte biztos veszik, hogy Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank kedden csökkenti az irányadó kamatot. A kérdés inkább az, hogy mennyire. Javultak ugyanis a hazai gazdaság azon mutatói, amelyeket a jegybank az effektív kamatvágási ciklus megkezdésénél mérlegel.

„Várakozásunk szerint a Monetáris Tanács ezen az ülésen megkezdi a kamatcsökkentési ciklusát, első lépésként egy óvatos, 50 bázispontos kamatvágást hajt végre a jegybank, ezáltal az irányadó egynapos betéti gyorstender kamatlába 17,5 százalékra süllyed” 

– állapította meg az Indexnek Horváth András, az MBH Bank vezető elemzője. A szakértő szerint az MNB (Magyar Nemzeti Bank) a megfontolt és fokozatos hozzáállás mellett dönt, amit több alkalommal hangsúlyozott kommunikációjában. Az MNB által kiemelten figyelt belső és külső tényezők javulása egyre inkább teret nyit a jövőbeli kamatcsökkentések előtt – tette hozzá az elemző, aki szerint a fő kérdés az, hogy az eddig látott pozitív fejleményeket az MNB mennyire ítéli meg tartósnak.

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője egy markánsabb, 100 bázispontos kamatvágást vár. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy az egynapos betéti gyorstender eddigi 18 százalékos kamata a kamatdöntő ülés utáni napon immáron 17 százalékon hirdeti majd meg a gyorstendert.

Cikkünk frissül.

(Borítókép: Matolcsy György. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Válságálló-e Magyarország?
Erre ad választ Virág Barnabás, az MNB alelnöke és Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára mellett több rangos pénzügyi szakértő a Napi.Gazdaság konferencián. Tudjon meg többet a konferenciáról!