Megmérték, hogyan csökken a Pfizer oltása nyújtotta védelem szintje

1 hónap ezelőtt 51

Kéthavonta körülbelül hat százalékkal csökken annak a védelemnek a szintje, amelyet a Pfizer koronavírus elleni védőoltása biztosít a tünetes megbetegedések kialakulásával szemben, derül ki a gyógyszergyártó cég egyelőre még sehol nem publikált és szakértői ellenőrzés előtt kutatási anyagából. Hat hónap elteltével így a 96 százalékos védelem 84 százalékosra apad, ugyanakkor a súlyos megbetegedés kialakulásával szemben nyújtott védelem hatékonysága megmarad 97 százalékosnak, írja az NBC.

Nem gyarapodnak a súlyos esetek

"Általánosságban véve megnyugtató a tanulmány eredménye" – mondta annak vezető szerzője, Stephen Thomas, a Pfizer vakcinakísérlet-koordinátora. Elmondása szerint

mindig is arra számítottak, hogy csökkenni fog idővel az oltás adta védelem,

a nagy kérdés az, hogy idővel annyira csökken-e, hogy annak már hatása lesz a betegség a társadalomra rótt közegészségügyi terhére. Eddig ez nem következett be.

"Bár fél év elteltével csökken a védettség szintje, még mindig nem annyira, hogy az terhet róna az egészségügyre a súlyos megbetegedések számának növekedése által" – mondta Thomas.

Minden az elvártaknak megfelelően alakul

Paul Offit, a Philadelphiai Gyermekkórház oltóanyag-kutatója elmondta, hogy kellemes meglepetést jelentett számára, hogy a hatékonyság ilyen magas maradt a tünetes megbetegedések megelőzésében.

"Ezek az adatok mind nagyon biztatóak és pontosan azt hozzák, amire számítottunk" – mondta.

"Soha nem fogunk tudni nagyon jól védekezni a tünetmentes fertőzés vagy az enyhe tünetekkel járó megbetegedések ellen, és ez rendben is van.

Azt akarjuk, hogy az emberek ne kerüljenek kórházba, és ne haljanak meg.

Ez a fő cél" – fogalmazott.

Kérdések a harmadik oltás körül

A kutatás a Pfizer klinikai kísérletének harmadik fázisában részt vevő 44 ezer önkéntes adatainak utánkövetésén alapul. Március közepéig gyűjtött adatokról van szó, így azt nem tudni, a deltával szemben hogyan teljesít a vakcina. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója régóta beszél arról, hogy kell majd egy harmadik oltás, ami az antitestszintet 18–55 év köztiek körében ötszörösére, míg a 65–85 évesek körében tizenegyszeresére növeli. Szakértők azonban úgy vélik, most még

nincsen itt az ideje a plusz oltásnak

a védelem megerősítésére. Bob Wachter, a Kaliforniai Egyetem szakembere szerint mindez inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy aki már egy ideje megkapta az oltását, annak most érdemesebb visszatérnie a maszkviseléshez. A delta variáns miatt a későbbiekben valószínűsíti, hogy kell majd még egy adag vakcina, de Thomas szerint ehhez még adatokra lesz előbb szükség.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor