Mindkét lábát amputálták, így mászta meg a Matterhorn hegycsúcsot a brit exkatona

1 hónap ezelőtt 9


[sz]Fotó: Northfoto/SWNS[sz]

Egyedülálló rekordot döntött egy volt angol katona, aki lábak nélkül jutott fel az Alpokban található Matterhorn hegycsúcsra – számolt be róla a BBC.

Neil Heritage lett ugyanis az első olyan hegymászó, akinek ez a cél úgy sikerült, hogy korábban mindkét lábát amputálták térd felett.

A 39 éves férfi egykor a hadseregben szolgált, és 2004-ben Irakban harcolt, amikor egy öngyilkos bombarobbantás során olyan súlyosan megsérültek a lábai, hogy mindkettőt amputálni kellett térd felett. Ez azonban nem vette el a kedvét az extrém kihívásoktól.

Triatlonozik, megtanult síelni, 2012-ben az Atlanti-óceánon evezett, de a hegymászásnak is nagy szerelmese.

[kapcsolodo]/bionikus-kezet-kapott-egy-afganisztanban-megserult-angol-katona/[kapcsolodo]

Korábban már kétszer nekiveselkedett a svájci-olasz határon lévő Matterhorn hegycsúcsnak, de egyik alkalommal sem sikerült. Most azonban kifizetődött a több évnyi munka, amit ebbe fektettek társával, Mark Hooks-szal: végre feljutottak a 4478 méteres csúcsra.

Persze most sem volt könnyű menet. Heritage műlábai ugyanis leváltak a testéről, és jó 20-30 percbe telt, mire vissza tudták illeszteni a helyére, pedig akkor már a csúcs közelében voltak. Ezen kívül a rossz időjárás és a csúcsnál összesűrűsödő embertömeg sem könnyítette meg a dolgukat. A siker azonban mindenért kárpótolta őket.

“Amikor felértünk a hegy tetejére, az annyira különleges pillanat volt. Végre elértük azt, amiért éveken át keményen dolgoztunk. Nagyon megható volt”
– mondta Mark Hooks.

A sikeres küldetés már csak azért is jó érzéssel töltheti el az embert, mert Heritage-nek korábban 8000 fontot, vagyis 3 millió forintot gyűjtöttek össze jótékony emberek azért, hogy elérhesse a célját.

A férfi által létrehozott Climb 2 Recovery 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy segítsen a testi és lelki felépülésben a veteránoknak. Neil maga is jól tudja, min mennek keresztül azok a katonák, akik maradandó fizikai vagy lelki sérüléseket szenvednek a szolgálat során, ezért szeretne minél több módon segíteni ezeknek az embereknek. Az exkatona motivációs szónokként is ismertté vált, emellett sporteredményeivel is gyakran felhívja magára a figyelmet. A következő célja az, hogy jövőre kajakozzon egyet az Amazonas-folyón.