Nagyon súlyos váddal illette Washington Putyin séfjének zsoldosseregét - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.

10 hónap ezelőtt 17

Amerikai tisztviselők azzal vádolják az orosz Wagner-zsoldoscsoportot, hogy titkos katonai felszerelést vásárolnának külföldi beszállítóktól, majd azt a nyugat-afrikai Malin keresztül Oroszországba szállítják.

Sky News információi szerint erről az amerikai külügyminisztérium beszélt.

A jelek szerint Wagner megpróbált katonai rendszereket vásárolni külföldi beszállítóktól, és harmadik félként Malin keresztül irányítani ezeket a fegyvereket

– mondta egy szóvivő Washingtonban.

Még nem láttunk arra utaló jelet, hogy ezeket az akvizíciókat végrehajtották volna, de szorosan figyelemmel kísérjük a helyzetet" – tette hozzá a szóvivő.