Pablo Escobar vízilovai túlszaporodtak, veszélyesek, ezért elszállítják őket Kolumbiából – sosem találnád ki, hova!

3 hónap ezelőtt 10

Pablo Escobar vízilovait repülőgéppel szállítják egy másik hírhedt drogbáró szülőföldjére, a mexikói Sinaola állam területére. Bűnözői pályafutása fénykorában itt élt Joaquin „El Chapo” Guzman, a Sinaloa-kartell nevű nemzetközi bűnszervezet korábbi vezetője, akit egy időben a világ legbefolyásosabb kábítószer-kereskedőjeként tartották számon – írja a New York Post.

Escobarról, a valaha élt legismertebb és legnagyobb vagyont felhalmozó drogkereskedőről közismert, hogy

az 1980-as években állatkertet hozott létre a Hacienda Nápoles nevű birtokán, ahol többek között vízilovakat, elefántokat, oroszlánokat, orrszarvúakat, gazellákat, zebrákat, tevéket és struccokat tartott,

fiának pedig dinoszauruszfigurákat készíttetett betonból.

A Medellíntől 160 kilométerre fekvő, mintegy 7000 hektáros terület kialakítása akkoriban állítólag 63 millió dollárba (22 milliárd forintba) került, és a birtok egy leszállópályával is rendelkezett. No meg 12 mesterséges tóval, melyek közül az egyik a vízilovak otthonaként szolgált. Escobar két vízilovat a San Diego-i Állatkertből kapott a ’80-as évek elején, másik kettőt pedig kábítószer-kereskedő társaitól, az Ochoa testvérektől.

A Hacienda Nápolesba ingyenes volt a belépés a helyi lakosok számára, akik tömegesen érkeztek megcsodálni az egzotikus állatokat. A kolumbiai drogbáró ezt a birtokát találkozóhelyül is használta több millió dolláros kokainügyleteihez, illetve féktelen partijaihoz.

Escobar 1993 decemberi megölése után privát állatkertjének több egyedét elfogták, elszállították, némelyik pedig elpusztult. Azonban a vízilovak mozgatása túlságosan nehézkes és költséges lett volna, ezért a Hacienda Nápoles területén maradtak háborítatlanul – és harminc év alatt igencsak elszaporodtak, jelenleg több mint 130-an vannak. Ez az egyetlen vadon élő vízilópopuláció Afrikán kívül.

A kolumbiai hatóságok attól tartanak, ha nem avatkoznak közbe, nyolc év múlva számuk a 400-at is meghaladhatja.

Mivel a vízilovaknak nincsenek természetes ragadozóik, gond nélkül szaporodhatnak, vándorlásuk során pedig megzavarják a helyi ökoszisztémát és a szomszédos gazdaságokat.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy áprilisban Escobar vízilovainak egyik leszármazottja a medellíni autópályára tévedt, ahol elgázolta egy autó. Ezután Anibel Gaviria, Antioquia megye kormányzója azonnali intézkedéseket követelt, és villámgyorsan meg is lett a terv a „vízilóhelyzet” megoldására. Az állatokat csalival befogták, és közülük 60-at Indiába, egy rehabilitációs vadasparkba szállítanak repülővel.

Ennél érdekesebb helyre kerül 10 egyed: Ernesto Zazueta mexikói természetvédő saját országában talált nekik otthont, méghozzá Sinaola államban, mely egy másik hírhedt drogbáró, Joaquin „El Chapo” Guzman szülőföldje.

A helyszínválasztás minden bizonnyal véletlen, de ettől még kétség kívül van némi pikantériája. Guzman egyébként életfogytiglani börtönbüntetését tölti gyilkosságért és kábítószer-kereskedelemért az Egyesült Államokban. A Mexikókba ugyancsak repülőgéppel kerülő vízilovak új otthona pedig Jesús María városa lesz – januárban itt fogták el egy heves tűzharc után „El Chapo” egyik fiát, Ovidio „El Ratón” Guzmant.

Zazueta korábban más, elaltatásra ítélt vadállatokat is megmentett már cirkuszokból és magán állatkertekből.

A tíz víziló Kolumbiából Mexikóba „utaztatásának” költségét 500 ezer dollárra (175 millió forintra) becsülik.

Azt egyelőre nem tudni, mi lesz Escobar maradék vízilovaival, de 60 egyedet talán könnyebben kordában lehet tartani.

[kapcsolodo]elve-akarja-megnyuzni-egy-drogkartell-mert-kokaint-szivott-fel-pablo-escobar-sirjarol-2/[kapcsolodo]