Senki nem akar harmadik világháborút

1 év ezelőtt 61

Mint ismert, az ukrán-lengyel határtól 6 kilométerre fekvő kelet-lengyelországi Przewodówban kedd délután robbanás történt, melynek következtében két lengyel állampolgár életét vesztette. A hírek szerint rakétabecsapódás történhetett.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint kedden bekövetkezett az, amit mindenki várt, hogy valamikor történhet olyan, amire nincs a világ felkészülve.

„Néhány kilométerre az ukrán-lenyel határtól becsapódott egy gabonasilóba egy rakéta, két ember meghalt, ami szörnyű, de nézzük meg naponta hány ember hal meg háborúban. A második világháború vége óta ezen a földön sajnos egyetlen békés nap nem volt, és ahogy elnézem a jövőt, nem is lesz. Fontos tudni, hogy a legtöbb önkéntes, aki jelenleg az orosz-ukrán háborúban a fronton harcol, az lengyel. Ami nekem érdekes volt, hogy nem tudjuk, a rakéta kié volt.

Tény az, hogy orosz, de orosz rakétákkal dolgoznak az ukránok is. A világ pedig rendkívül visszafogott, az amerikaiak is óvatosak.

Ha kimondják, hogy ez orosz csapás volt, az harmadik világháborút jelenthetne. Senki nem akar meghalni. Zelenszkij megint közzétett egy nyilatkozatot, hogy ő előre tudta, hogy az oroszok megtámadják Lengyelországot, és ez egy európai támadás első eleme. Elképesztő, amit csinál. Három nappal ezelőtt Ankarában találkozott a CIA és az FSZB orosz titkosszolgálat vezetője és tárgyaltak. Senki nem akar harmadik világháborút. Zelenszkij viszont bele akarja kényszeríteni Európát a világháborúba”.

A lengyel külügyminiszter tájékoztatása szerint Lengyelország kezdeményezte a NATO-alapszerződés 4. cikke szerinti eljárást, amely szerint ha bármely tagállam veszélyeztetve érzi saját területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát, arról konzultációt kezdeményezhet a többi tagállammal.

Nógrádi szerint ez bármit jelenthet. Jelentheti azt, hogy valóban konzultálnak, és ezt akarják a legtöbben. Jelentheti azt, hogy a konzultációnál felhívom a figyelmet arra, hogy engem háborús csapás ért.

Ha van esze a világ politikusainak, akkor semmi nem lesz ezután. Már a világ legjobb szakértői vizsgálják, hogy honnan indult a rakéta. Egy amerikai repülőgép már közzétette, hogy hírszerző tevékenységet folytat, és pontosan tudja, honnan indult és hova csapódott be a rakéta. Meglátjuk mi lesz. Ez lehet egy szerencsétlenül kilőtt ukrán rakéta (mert ők is orosz fegyverekkel harcolnak) és ez lehet egy orosz rakéta, ami valamilyen módon célt tévesztett. Néhány kilométerre vagyunk az ukrán-lengyel határtól. Megint a kérdés az, hogy én ezt mire akarom felhasználni? Akarom-e a feszültséget növelni, vagy pedig tudomásul veszem, hogy egy háborúnak milyen következményei vannak.”

Nógrádi György leszögezte: a helyzet nagyon nehéz, és a világ nem kifelé megy a válságból.