Öt eltűnt hegymászót keresnek a Mount Everesten, miközben az idei szezon halálos áldozatainak száma már elérte az egy tucatot – közölték a hivatalos szervek a The Himalayan Times nevű lappal.
A nepáli újság azzal a felütéssel számolt be a hírről, hogy meghalt egy kanadai hegymászó magyar idő szerint péntek hajnalban a négyes tábor fölött, csúcstámadás közben. Az idei szezonban a Mount Everesten elhunytak száma ezzel tizenkettőre emelkedett.
A The Himalayan Times beszámolójában kiemelte, hogy öt hegymászót – két nepáli serpát és három külföldi mászót, köztük Suhajda Szilárdot – még keresnek.
Ahogy azt csütörtökön megírtuk, tudják, hol lehet Suhajda Szilárd, el is indult egy keresőcsapat a megtalálására – a realitás azonban az, hogy minimális esélye van annak, hogy élve megtalálják.
A HAZAI HÁTTÉRCSAPAT MÁJUS 25-ÉN REGGEL ÉRTESÜLT RÓLA, HOGY SUHAJDA SZILÁRD KÖRÜLBELÜL 8780 MÉTEREN, A HILLARY-LÉPCSŐ ALJÁBAN VAN. AZ ŐT ÉSZLELŐ CSAPAT ELMONDTA: RUHÁZATA ALAPJÁN EGYÉRTELMŰEN BEAZONOSÍTHATÓ VOLT.
Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta – olvasható a bejegyzésben. A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Suhajda Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy megpróbálnak helikopterrel olyan magasságba repülni, hogy látható legyen a magyar mászó, miközben három serpa elindul a felkutatására.
Az Explorersweb szakportál cikkében azt fejtegeti, ha valóban látták Suhajda Szilárdot – aki vélhetően súlyos állapotban lehet –, akkor adódik a kérdés, hogy miért nem próbáltak meg segíteni neki.
Az Imagine Nepal ügynökség vezetője elmondta, ők csütörtökön nem láttak senkit a csúcs közelében, arról pedig nincs információjuk, hogy valakinek – akár Suhajda Szilárdnak – sikerült-e a csúcstámadás.
Ezen nyilatkozat ugyanakkor még Suhajda Szilárd itthoni csapatának közleménye előtt jelent meg.
(Borítókép: Boy Anupong / Getty Images)