Szénakutyák, akik elmondják, mit keresett Weöres Sándor hajnalban a sínek között

2 hónap ezelőtt 16

Micsoda bánatnak kell születnie ahhoz a lélekben, hogy valaki el akarja dobni magától az életet... Akinek még soha nem szakadt bent a levegő a tüdejében, és szívébe sem állt dárdaként a fájdalom, talán nem is érti, Weöres Sándor hogyan került a sínek közé azon a bizonyos hajnalon. 

A Kőszegi Várszínház előadása, a Szénakutyák erre is választ ad, de nem úgy, ahogyan azt elsőre gondolnánk. Göttinger Pál rendezése már idén nyáron, a 40. születésnapját ünneplő Kőszegi Várszínház Köz-Játék Színházi Fesztiválján felkeltette a nézők és a kritikusok figyelmét. Nevezetesen azzal, hogy a nyolcvan perces sorsdrámában Weöres Sándor macskájának szemszögéből ismerjük és értjük meg a költő életének legfontosabb pillanatait.

  • Gondolatait.
  • Érzéseit.
  • Az embert, akiről a legtöbben még ma is úgy hiszik, hogy a gyermekvers-irodalom egyik legfontosabb alakja. És persze az is – miközben minden szavában és mondatában az univerzum végtelen bölcsességének lámpása ragyog.

Vagyis, ha a költő életművét onnan közelítjük meg, hogy Weöres Sándorhoz fel kell nőni, akkor azt is kimondhatjuk: Weöres Sándorral együtt kell felnőni, és közben mindvégig gyermeknek maradni.

De miért macska?

Lin-csi kolostorában az apát szerint a szalmakutyák arra valók, hogy megkülönböztessék magukat tőlük a nem szalmakutyák. A történet elhangzik a Szénakutyák című előadásának elején, és utólag azon illenék gondolkozni, hogy ami szalma, az ebben az előadásban miért is lesz végül széna, de a választ talán már a kérdés felvetésével megkapjuk.

Pontosabban Kálid Artúr, aki az előadás egyetlen szereplője végig erről mesél. Ő most macska, nem is akármilyen, nem is akárki macskája. Weöres Sándoré. A költő életének szemtanúja és krónikása – sorsát már ismerjük, elvesztésébe Weöres Sándor majdnem belehalt –, ám ez a fordított narratíva és megszemélyesítés adja az előadás lényegét. A macska ösztöneiből fakadó, az érzelmi impluzus-váltásoktól sem mentes lüktetéstől válik hitelessé az összes vers, történet, kimondott gondolat, hullajtott könny, életerőtől duzzadó és szenvedéstől kiszáradt mondat. 

S végül is, miért ne hihetnénk el egy macskának mindazt, hogy amit látott és átélt, az úgy volt. Az pontosan így történt Weöres Sándor életében, Weöres Sándorral. Hiszen ott volt. Csak most mesél róla.    

A Szénakutyák azonban sokkal több, mint a tények fonalát gombolyító macskajáték. Sokkal inkább egy emberi élet küzdelmeinek ábrázolása.

Annak bemutatása, hogy mennyire könnyű azt hinni, hogy megszületünk, átmegyünk az életen, majd valahol kilépünk egy égi ajtón – és ennyi.

Miközben az élet lényege éppen abban áll, hogy miféle szenvedéssel és mennyi boldogsággal töltjük meg a napokat. Olyan ez, mint egy táblajáték: haladni kellene, de valaki mindig akad, nem is annyira csak félúton, aki vissza akar küldeni az induló mezőre. Ám ha ebben az életjátékban minden küzdéssé válik, miért ne lehetne mindezt úgy tenni, hogy abban legyen értelem, meg érzelem. Meg őszinteség, meg hazugág. Meg sok-sok vágy és vágyakozás. És alkotás. Még ha művészi is, de akkor sem elvont.

Csak azért, persze, hogy értsük is, mi ez a bolygó, amin élünk; s milyen is a világ, főleg az, amit nem ismerünk, pedig kellene. 

Attabattikázó kis dög

Kálid Artúr éppen ezért olyan macska, aki ugyan puha és szőrős, házi kedvenc, öllény, attabattikázó kis dög, öntörvényű simulékonyság, mégis minden titkok tudója és kimondója.

Kálid Artúr tökéletes macska. Attól az, hogy úgy néz ki, mint egy ember, köntösfélében, férfias otthonkában – vagyis mint színpadon megjelenő színész nem akar macska lenni. Gesztusokban, kurrogásban, nyújtózkodásokban persze igen, de ő a történetektől, az 1989. január 22-én hetvenöt éves korában meghalt Weöres Sándor-emléklenyomatok miatt válik a szemünk előtt macskává úgy, hogy közben mindvégig ember marad a színpadon. Ugyanis csak így forrhat egybe minden földi és éteri valóság. A szemünk előtt ölelkeznek az univerzumban születő és elmálló holt anyagok valamint az élő szövetek: gondolatok, szavak, mondatok, a nyomukban születő tettek és érzelmek. Amitől egy macska macska, egy ember pedig ember. A néző néző, a színész pedig a teremtő erő eszköze. 

Az előadás éppen olyan mélységig enged bepillantást Weöres Sándor életébe, amitől a macska még hiteles krónikás marad. Kálid Artúr éppen csak annyira macska, amitől megszületik a felismerés, hogy lényegében minden embernek vannak macskái, legfeljebb nem otthon tartja azokat. De lehet, hogy ezek után már az is vágyik arra, hogy együtt éljen életének puhaszőrű történetírójával, aki eddig gondolni sem mert arra, hogy amikor valaki állatot tart, az miért nem lehetne az univerzum szemlélődő dokumentumfilmese is. 

A Szénakutyák egyszerre tükrök, és a lélek történetírói. Objektív szemlélői. S mindezt olyan térben, melyet Ondraschek Péter gondolt macskához és Weöreshez: négy szék, négy impulzus molinó, azokon semmi tárgyiasult, semmi emberi vagy állati forma. A színpad így lesz egy érzelmekkel teli univerzum része. Egész a mindenségben, rész a semmiben.

A képzeletbeli dokumentumjátékot Göttinger Pál a költő műveinek és élete dokumentumainak felhasználásával írta és rendezte, a szöveg alapjául szolgáló anyag összeállításában Nagy András működött közre, rendezőasszisztense Dicső Dorka. Budapesten megnézhető FÉM Arts & Café színpadán. 

A Szénakutyák című előadás tökéletes harmónia a teljesség felé – ahogyan azt talán Weöres Sándor és macskája is gondolta, akarta, szerette volna.