Theo Hernández ma 25 éves

1 év ezelőtt 36

Theo Hernández, a Milan balhátvédje ma ünnepli a 25. születésnapját.

Theo Bernard François Hernández 1997. október 6-án született Marseille-ben, Franciaországban. Édesapja a korábbi francia védő, Jean-François Hernández, míg a bátyja Lucas, szintén futballista és a Bayern Münchenben játszik. 2007-ben, mindössze 10 évesen került az Atlético Madrid utánpótlásába, azonban az első csapatban soha nem kapott lehetőséget. 2016-ban kölcsönadták az Alaves együttesének és 18 évesen egy Sporting Gijon elleni mérkőzésen bemutatkozott a spanyol élvonalban. Jól sikerült az első szezonja és 38 tétmeccsen 2 gólt szerzett illetve 4 gólpasszt osztott ki az Alavesben, majd 2017 nyarán a Real Madrid 24 millió euróért megvásárolta a játékjogát.

A francia balhátvéd kiegészítő ember volt a Real Madridban, amellyel a 2017/18-as idényben Bajnokok Ligáját, Spanyol szuperkupát, Európai szuperkupát és Klubvilágbajnokságot nyert, miközben 23 meccsen kapott lehetőséget. 2018 augusztusában újabb kölcsönjáték következett: Theo egy szezonra csatlakozott a Real Sociedadhoz.

2019 júliusában egy ibizai bárban lencsevégre kapták Paolo Maldinit, a Milan technikai igazgatóját, amint a Realnál kegyvesztetté vált Theo Hernándezzel beszélgetett. Nem sokkal később a Rossoneri megállapodott a Real Madrid vezetőségével és 21,5 millió euróért szerződtette Hernándezt. A játékos megszerzéséért előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Bayer Leverkusen, azonban a Maldinivel való tárgyalás után Theo a Milan mellett tette le a voksát.

Hernández milánói időszaka balszerencsésen kezdődött, ugyanis az előszezonban megsérült, ezáltal a szezon első heteiben nem volt bevethető. 2019 szeptemberében egy Inter elleni rangadón debütált a Milanban és onnantól kezdve alapemberré vált a védelem bal oldalán. A francia válogatott védő az elmúlt három évben meghatározó játékossá nőtte ki magát és a világ legjobb balhátvédjei között tartják számon. A 25 esztendős játékos eddig összesen 131 tétmeccsen lépett pályára a Milanban, a mérlege 21 gól és 25 gólpassz.

Az előző idényben bajnoki címet nyert a Rossonerivel és ebben fontos szerepe volt, hiszen 41 mérkőzésen 5 találatot szerzett illetve 10 asszisztot jegyzett.

VÁLOGATOTT:

2021 szeptemberében egy Finnország elleni 2-0-ra megnyert világbajnoki-selejtezőn debütált a francia válogatottban. Egy hónappal később Nemzetek Ligáját nyert hazája nemzeti csapatával: az elődöntőben gólt szerzett Belgium ellen, míg a döntőben gólpasszt adott Spanyolország ellen. Theo eddig 7 meccsen kapott lehetőséget a válogatottban.

Theo Hernández ma 25 éves

THEO HERNÁNDEZ

ADATOK:

Születési dátum: 1997.10.06.
Születési hely: Marseille, Franciaország
Poszt: balhátvéd
Magasság: 1,84 m
Mezszám: 19
Mérkőzések a Milanban: 131
Gólok a Milanban: 21
Gólpasszok a Milanban: 25

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2019.09.21. Milan-Inter 0-2
La Liga – 2016.08.28. Alaves-Gijon 0-0
Olasz kupa – 2020.01.15. Milan-Spal 3-0
BL – 2017.11.01. Spurs-Real Madrid 3-1
EL – 2020.09.17. Shamrock-Milan 0-2

MEGNYERT TRÓFEÁK:

REAL MADRID

Spanyol szuperkupa: 1x – (2017)
Bajnokok Ligája: 1x – (2017/18)
Európai szuperkupa: 1x – (2017)
Klubvilágbajnokság: 1x – (2017)

AC MILAN

Scudetto: 1x – (2021/22)

FRANCIAORSZÁG

Nemzetek Ligája: 1x – (2020/21)

Isten éltesse sokáig!