Több mint 200 ezren taxiznak az F1 és a Sziget alatt

1 év ezelőtt 55

A Formula-1-es Magyar Nagydíj hetében több mint 90 ezren utaztak a Főtaxi autóival, a szerdán kezdődő Sziget Fesztivál alatt pedig akár 130 ezren is választhatják majd a társaságot. Az utasok egyre növekvő érdeklődése a járvány előtti időket idézi.

A budapesti idegenforgalom újbóli fellendülésének egyik indikátora a taxiforgalom alakulása volt. A helyzet már a pandémia előtti időket idézi. A turizmus kivirágzását a Főtaxi adatai is alátámasztják:  a társaság várhatóan közel 650 ezer fuvarral zárhatja a nyári szezont, ami 7,5 millió kilométeres flottateljesítményt jelent. Ez megközelíti a csúcsévnek számító 2019-es esztendő azonos időszakát. A júliusi Formula-1-es versenyhétvége mellett a fesztiválok is nagyban hozzájárultak a kiemelkedő statisztikai adatokhoz – derül ki a társaság Indexnek is elküldött közleményéből.

A Magyar Nagydíj hetében több mint 90 ezer alkalommal választották a Főtaxit, a közelgő Sziget Fesztivál időszakában pedig akár 130 ezren is utazhatnak majd a társaság autóival.

A kedvező idegenforgalmi adatok tudatában idén nyáron tovább növeli teljesítményét a Főtaxi, amely többek között a Budapest Airport, a Sziget Fesztivál, az EFOTT és a Budapest Park hivatalos partnere.

Ami a Formula-1-es Magyar Nagydíjat illeti, a Főtaxi idén működött együtt először a szervezőkkel, és ez jelentősen megnövelte a forgalmukat. A külföldi rajongók már a verseny hetének elején hazánkba érkeztek, főként budapesti városnézéshez, egyéb programokhoz hívtak taxit. 

A futam napján természetesen a Hungaroring és a Belváros közötti forgalom dominált.

A Főtaxi 17 százalékkal növelte teljesítményét júniusban és júliusban az egy évvel korábbihoz képest. A közel 1400 taxis partner 430 ezer fuvart teljesített több mint 5 millió kilométert megtéve.

A társaság a vidéki fesztiválszezon egyik nagy nyertese, hiszen egyrészt a társaság helyi partnere által működtetett, nemrégiben debütált Főtaxi Velence volt az EFOTT személyszállítási partnere, másrészt pedig még Zamárdiba is számos fesztiválozót vittek Budapestről a társaság autói.

Külön öröm a számunkra, hogy mind a belföldi, mind a külföldi utasaink körében egyre határozottabb trend a környezetkímélő utazás iránti igény, amit alapvetően az immár több mint 150 autóból álló és egyre bővülő elektromos flottánkkal szolgálunk ki. Azért, hogy a repülőtéri fuvarokban is egyre nagyobb teret nyerhessenek a környezetkímélő autók, öt nagy teljesítményű töltőre cseréltük a korábbiakat a ferihegyi taxis parkolóban, ahol emellett már folynak a hét további töltőállomás telepítési munkálatai is – mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.