Történelmi bravúr a Kincsem Parkban

2 éve ezelőtt 92

A tavalyi kényszerű szünet után pénteken ismét benépesült a Kincsem Park, az Ügetőszilveszter, a Kincsem Park legnépszerűbb versenynapja legalább tízezer bulizót, fogadót, érdeklődőt vonzott az ikonikus lóversenypályára. Az esemény 1998 óta az esztendő utolsó napjának kiemelkedő társasági eseménye Budapesten, és idén egy fiatal színész káprázatos bravúrja emelte a nap fényét: Bács Péter teljesítette a különleges Triple Crownt, a Hármas koronát!

Bevezetőben csak annyit, hogy a tengerentúlon a lóversenysport legfantasztikusabb bravúrja a Triple Crown, a Hármas korona, vagyis a három kiemelkedő futam, a Kentucky Derby, a Preakness és a Belmont Stakes megnyerése egy szezonban a hároméves telivérek versenyében. Ez a világtörténelemben mindössze tizenhárom lónak sikerült, legutóbb 2018-ban Justify-nak, a lósport rajongói azonban Secretariat 1973-as triplázására emlékeznek leginkább, Big Red, a valaha volt leggyorsabb versenyló 49 éve 31 lóhosszal nyerte meg a Triple Crown harmadik állomását, a Belmont Stakest, nyergében a zseniális kanadai zsokéval, Ron Turcotte-tal. (Secretariat bravúrjából remek film is készült A paripa címmel, Diane Lane és John Malkovich főszereplésével.)

Mármost, szilveszter délutánján a Kincsem Parkban is felkerült a Hármas korona egy fiatalember fejére, még ha ennek a Triple Crownnak a hírneve aligha jut is el a tengerentúlra.

 

Bács Péter színművész a hős, aki pénteken megnyerte az Ügetőszilveszter első Celebfutamát, a Zenthe Ferenc Emlékversenyt, maga mögé utasítva többek között Petur Andrást, a Sport televízió riporterét vagy Székely Zoltán „Cérnát", a negyven évvel ezelőtti Clermont Ferrand-i világbajnokság párbajtőr aranyérmesét. A Drága örökösök sorozat sztárja megismételte tavalyi győzelmét, de ennél nagyobb szó, hogy ezzel teljesítette a különleges Tripla Crownt, miután a nyáron megnyerte a nemzeti Vágta előversenyét, majd utána magán a Vágtán, a Hősök terén a Jótékonysági futamot. Így aztán teljesen egyértelmű, hogy manapság a színészek, és úgy általában a hírességek – tehát az amatőr lovasok – között nemcsak, hogy Bács Péter, ez a 33 éves fiatalember a legjobb zsoké, hanem a legjobb hajtó is. Itt, a Kincsem Parkban Annabella N nevű lovával.

A Gyurai-istálló készített fel, azon belül Molnár Róbert az edzőm, Annabella N trénere pedig Márton Alajos – mondta az Indexnek a boldog győztes. – Másfél hónapot készültem az Ügetőszilveszterre, a ló kicsit többet, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy összeszokjunk. Robinak külön köszönöm az önzetlen segítséget, a hajnali keléseket, reggelente már fél hétkor elkezdtük az edzéseket kint az Ügetőn, rommá fagytunk, de megérte. Igazi lelki támaszom volt Robi. Lali meg nagyszerű szakmai tanácsokkal látott el, azaz tökéletes csapatot alkottunk. 

Bács Péternek kenyérkereső foglalkozásában is van feladata bőven, épp a napokban kezdenek el forgatni Ausztriában egy cseh-osztrák koprodukciós filmet. 

„Nagyon várom a forgatás kezdetét, izgalmas feladat lesz, ilyen munícióval kiutazni, mint a sztárfutam megnyerése, fantasztikus útravaló. Idén másodszor indultam a Kincsem Parkban, eddig száz százalékos vagyok, mert 2019-ben is győzni tudtam, most meg, hogy úgy mondjam, kötelező volt a címvédés."

A Bubik István nevét viselő másik celebfutamnak Németh Gábor lett a győztese, aki lehajrázta Török Olivér sportriportert és a harmadikként célba érő Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázót, és Urbán Flórián, a lila mezben hajtó legendás újpesti focista is a vert mezőnyben végzett.

A nézőtéren óriási volt a sürgés-forgás, felfedeztük Kardos Bencét, a legutóbbi két év öttusázó magyar bajnokát, a Trion SC versenyzőjét, aki Székely „Cérnának" jött ki szurkolni menyasszonya társaságában, de sajnos a rutinos hajtó – aki párbajtőr-iskolát ad Kardosnak – lova beugrott, és ezést ki kellett zárni a verenyből. 

Ott volt Nagy István mezőgazdasági miniszter, Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke – aki a korábbi években maga is versenyzett az Ügetőszilveszteren – egy futballvezér is, Jakab János, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke. 

Házigazdánk, Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója boldogabb nem is lehetett azok után, hogy a tavalyi kényszerszünetet követően újból meg tudták tartani az Ügetőszilvesztert.

Maximálisan elégedett vagyok – értékelt lapunknak az igazgató. – A covidhelyzet, meg a védettségi igazolvány-kényszer miatt tartottam tőle, hogy kevesebben jönnek el, de a félelmeim nem igazolódtak be, legalább tízezren szórakoztak – és sokan fogadtak is – a Kincsem Parkban, ami szerintem óriási szám. A legfontosabb, hogy minden szempontból ismét a járvány előtti hangulatot idézte az Ügetőszilveszter.

Látványosak voltak a celebfutamok, de azok a versenyek is, amelyeket később rendeztek, még három agárfutam is szórakoztatta a fogadókat. Sokan voltak a bulisátorban is, a kasszáknál úgyszintén.

Ez az Ügetőszilveszter egyedülálló márka a világ lóversenysportjában, mert ilyen sehol sincs a Földön – tette hozzá Pécsi István. – Mert futamokat máshol is rendeznek a világban szilveszterkor, de az példa nélküli, hogy ez legyen az év legnagyobb versenynapja, ráadásul diszkóval, food truckokkal, celebversenyekkel egybekötve, ilyesmi csak nálunk, a Kincsem Parkban van. 

És akkor ott volt még az állatsimogató, az egzotikus lámák, racka juhok, a pónik, a kisgyermekek nagy örömére. Szóval, igazi családi szórakozást jelentett kijönni a