Unod az energiaválságot és inkább kertészkednél?

2 éve ezelőtt 113

A kőolaj világpiaci ára miatt a hajtatáshoz szükséges fólia ára szinte azonnal az egekbe szökött, a vállalkozások által felhasznált energia és szállítás mellett pedig egyéb költségek is nagyon megemelkedtek - mondta a Magyar Nemzetnek Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke, aki szerint nem lehet megúszni az áremelést. Az viszont már más kérdés, hogy a fogyasztók hajlandók lesznek-e megfizetni a magasabb árat. Ha ugyanis az infláció elszabadul és a mindennapi megélhetés is drágábbá válik, az emberek elsőként az olyan alkalmi árukról mondanak majd le a legkönnyebben, mint a virágok, a bokrok és a fák.

Panaszkodni ugyanakkor egyelőre nincs okuk a vállalkozásoknak, az idei év első felében - a tavalyi után - ismét rekordforgalmat könyvelhettek el az árudák. A koronavírus-járvány miatti korlátozások alatti forgalom akkorára duzzadt, hogy akadtak olyan termékkategóriák, amelyekből hiány alakult ki a piacon.

Orlóci László ismertetése szerint míg a tavalyi megemelkedett kereslet hatására a kertészetek idén a szokásosnál jóval több egynyári növényt termeltek, a faiskolai árukból szűkösnek bizonyult a kínálat. Mindez nem véletlen, hiszen egy növendék fa felnevelése nem megy egyik napról a másikra, ahhoz, hogy a megnőtt kereslethez tudják igazítani a vállalkozások a kínálatot, évekre van szükség. A faiskolák nem voltak felkészülve a fokozott érdeklődésre. Ugyanakkor ez nem hazai sajátosság, a nyugat-európai piacon is hiány van ezekből a termékekből - fogalmazott a szakmaközi szervezet elnöke.

A pandémia miatti korlátozások feloldásával egy időben a dísznövénykertészetek forgalma is csökkent, ősszel már az elmúlt években megszokott szintre tért vissza.

A magasabb árak jövőre azonban az ideinél jóval szerényebb keresletet vetítenek előre. Ugyanakkor a szakmaközi szervezet elnöke jelezte: reményei szerint mindez nem vezet majd ahhoz, hogy a bent ragadó készleteken dömpingáron próbálnak túladni a kereskedők, hiszen azzal gyakorlatilag magának ártana az ágazat.

Orlóci László szerint, ha szükség lesz rá, lépni fognak, és az önköltségi számítások alapján meghúzzák majd azt a szintet, amely alatt már sem a befektetett pénz, sem a vállalkozások munkája nem térül meg.

A jelentés szerint Baradar arról biztosította Vang Jit, hogy a tálib vezetés nagy jelentőséget tulajdonít Kína biztonsági aggályainak és be fogja tartani ígéretét, miszerint nem engedi, hogy bárki Kína sérelmére használjon fel afgán területeket.