Visszavarrták a helyére a balesetben leszakadt kezét egy indiai sofőrnek, és már mozgatni is tudja

3 nap ezelőtt 2

[sz]Fotó: Northfoto – Goal Post Media/SWNS[sz]

Éppen egy kis falun haladt át Tanmay Das június 1-jén este, amikor egy másik teherautó oldalról nekiütközött az ő járművének – írja a Goal Post Media. Das pechjére éppen azon az oldalon kapta telibe a másik teherkocsi, ahol az ablakon kilógatta a jobb kezét, amivel jelezni akarta az irányváltást.

Az ütközés miatt a 24 éves indiai sofőr egyik keze a csukló alatt néhány centiméterrel egy az egyben leszakadt.

[kapcsolodo]orvosi-csoda-gyorben-igy-mozog-egy-visszavarrt-kar/[kapcsolodo]

A fiatal férfi szerencséjére az egyik falusi gyorsan kapcsolt, és felkapta a földről a csonkot, majd egy jéggel teli zacskóba tette.

Ezután összeszedte a súlyos sérültet, és a legközelebbi, de így is 360 kilométerre lévő Kalinga Kórházba szállította a kezét vesztett sofőrt.

[next]

A kórházban az orvosok csodával határos módon vissza tudták varrni a helyére a leszakadt kezet. Az orvosok beszámolói szerint június 2-án hajnali 2 óra 15 perckor érkezett meg a balesetet szenvedett sofőr a sürgősségi osztályra. Miután stabilizálták az állapotát, reggel 7-kor álltak neki a műtétnek, ami egészen este fél hatig tartott.

A sebész beszámolója szerint egy kicsit izgult, mert nem volt idő koronavírus-tesztet végezni a leszakadt kezű férfin. A műtét után pótolták a tesztet, és szerencsére kiderült, hogy Das nem kapta el az országban egyébként naponta több tízezer embert megfertőző vírust.

A borzalmas baleset után kevesebb mint egy hónappal a 24 éves sofőr már újra képes mozgatni a kezét: az orvosi beszámolók szerint például meg tud szorítani egy labdát.