- Több hónapos huzavona után az amerikai kongresszus mindkét háza elfogadta az Ukrajnának nyújtandó 61 milliárd dolláros katonai segélycsomagot, így már a napokban mehetnek az amerikai fegyverszállítmányok.
- A gyorssegély az ukrán katonai összeomlás azonnali veszélyét elhárítja, de jelentős ukrán ellentámadásra továbbra sem lehet számítani.
- Miért tartott ez ennyi ideig, és hogyan hat az amerikai belpolitika megosztottsága Ukrajna harcára?
- Minek köszönhető Mike Johnson házelnök megvilágosodása? Túlélheti-e politikailag a republikánus bázis haragját?
2022 vége óta most először fogadott el Ukrajnát támogató jelentős segélycsomagot az amerikai kongresszus. Akkor az év legvégén Nancy Pelosi házelnökségének egyik utolsó komoly eredménye volt a segélyt magába foglaló költségvetési törvény, ami nem titkoltan azt a célt is szolgálta, hogy bebiztosítsák az Ukrajna melletti elkötelezettséget, mielőtt a támogatásokkal kapcsolatban egyre szkeptikusabb republikánusok átveszik az irányítást az alsóházban. Arra viszont kevesen számítottak, hogy majdnem másfél évig egyáltalán nem jön folytatás – ez pedig idén tavaszra kezdte az ukránok túlélési esélyeit fenyegetni.
Az elmúlt másfél évben az amerikai belpolitikát sújtó polarizáció egyre erősebben kiterjedt a külpolitikára és konkrétan az ukrán háború megítélésére: miközben a demokrata szavazók a Biden-adminisztráció sürgetésével összhangban szorgalmazták a támogatások mielőbbi meghosszabbítását, a külföldi segélyezéssel szemben eleve szkeptikusabb republikánusok egyre inkább megkérdőjelezték ennek értelmét.
Nem feltétlenül kellett volna így alakulnia: 2022 februárjában, amikor Vlagyimir Putyin döntött az invázió megindításáról, republikánusok és demokraták lényegében egyenlő arányban látták az orosz támadást az amerikai érdekekre nézve „komoly fenyegetésnek”. Az inváziót követő első hónapban a két oldal jelentős része egyformán úgy vélte, az USA nem tesz eleget Ukrajnáért – ha minimális különbséggel is, de a republikánusok voltak azok, akik szerettek volna komolyabb segítségnyújtást látni (49, illetve 42 százalék volt az arányuk a két párt támogatói között).
2023 végére a számok alapvetően megváltoztak: a Pew Research felmérése szerint a republikánusok közel fele tavaly decemberben már úgy gondolta, az Egyesült Államok túl sok segítséget ad Ukrajnának, és mindössze 13 százalékuk növelte volna a támogatást, miközben a demokraták kétharmada szinten tartotta vagy akár emelte volna a segélyezést. A Gallup nemrég közzétett kutatása hasonló képet mutat: bár összességében emelkedett tavaly év végéhez képest azok aránya, akik szerint Amerikának nagyobb mértékben kellene hozzájárulnia az ukrán katonai erőfeszítésekhez, ez szinte kizárólag a demokraták véleményét tükrözte, és minden bizonnyal a kongresszusi tétlenség médiavisszhangjának volt köszönhető. A végletekig polarizált politikai környezetben az amerikaiak 36 százaléka túl kevésnek, ugyancsak 36 százalék túl soknak ítélte az Ukrajnának nyújtott segítséget; míg a demokraták 60 százaléka, a republikánusok mindössze 15 százaléka növelte volna a támogatást.
Hogy lett ennyire megosztó téma Ukrajna?
Ahogy a fenti számokból látható, nem volt szükségszerű, hogy ilyen törésvonalak alakuljanak ki az ukrán támogatás kapcsán: kezdeti reakcióikban mindkét párt képviselői határozottan elítélték az orosz inváziót, és hitet tettek Ukrajna megsegítése mellett. Az a Donald Trump is, aki első megszólalásaiban zseniálisnak nevezte Putyin taktikáját, finomított álláspontján, és inkább Biden gyengeségét hibáztatta az általa is felháborítónak minősített orosz támadásért, miközben azt hangsúlyozta, hogy az ő elnöksége alatt kezdtek először fegyverszállítmányokat küldeni Ukrajnába. 2022 májusában a kongresszus mindkét házán minimális vitával és erőteljes kétpárti támogatással ment át az ukrán hadsereg felfegyverzését elősegítő masszív, 40 milliárd dolláros program, a képviselőházban például 368:57 volt a végső szavazati arány – azonban már ekkor intő jelnek kellett volna lennie, hogy mind az 57 ellenszavazat a republikánus frakció jobbszárnyáról érkezett.
A republikánus jobbszárny egyes nyilvános csatornáin ugyanis a kezdetektől megkérdőjelezték az Ukrajna melletti kiállás értelmét: alig pár nappal az invázió kezdete után a szélsőjobboldalon népszerű Charlie Kirk politikai aktivista például arról beszélt, hogy az USA déli határa nagyobb figyelmet érdemel, mint Ukrajnáé, miközben Tucker Carlson akkor még a Fox Newson sugárzott műsorában rendszeresen kritizálta Volodimir Zelenszkijt és visszhangzott Putyin-párti narratívát.
Összeért a Tea Party-szárny hagyományos szkepticizmusa bármilyen kormányzati költekezéssel – és különösen külföldiek megsegítésével – szemben a Putyin-rendszert követendő példának látó szélsőjobboldali nézetekkel, ami együtt táptalajra lelt a párt trumpista szavazóbázisában. Nem feltétlenül azért, mert kimondottan Oroszországgal szimpatizálnának ezek a szavazók (ez továbbra is csak egy marginális csoport a republikánusok táborban), hanem mert eleve a republikánusok egyre kisebb része gondolja, hogy az Egyesült Államoknak aktív szerepet kellene vállalnia a világpolitikában: 2018-ban még a párt szavazóinak közel háromnegyede vélte így, de 2023-ra ez 52 százalékra csökkent. Különösen látványos a változás azok között, akik magukat „Trump-republikánusnak” vagy a „MAGA” ideológia híveinek vallják: közülük csak 40 százalék ért egyet az USA aktív szerepvállalásával, és nem meglepő módon ők az ukrán segélyezés legelszántabb ellenzői is.
English (US) · 
Hungarian (HU) ·