A benzin ára 25, míg a gázolajé 27 forinttal múlta felül az átlagos régiós üzemanyagárat a KSH friss statisztikája alapján

1 hét ezelőtt 20

Másodjára hozta nyilvánosságra a KSH az átlagos régiós üzemanyagárakat. Eszerint Magyarországon a 95-ös benzin átlagára 648, míg a régiós országokban 623 forint volt. A dízel heti átlagos ára Magyarországon 649 forint volt, ami 27 forinttal haladta meg a régiós 622 forintos átlagárat. Szerdán a kormány 2 hetet adott a benzinkutaknak arra, hogy a régiós átlag szintjére csökkentsék a benzin és a dízel árát. Az Ásványolaj szövetség úgy reagált: uniós összehasonlításban a hazai benzinárak a 18., a dízelárak a 12. helyen állnak, a környező 6 országgal összehasonlítva pedig továbbra is a középmezőnyben vannak.

Márciusban 4,7 millióra bővült a foglalkoztatottak száma, 38 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt.

Márciusban a születések száma 10, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké 1,9 százalékkal csökkent éves összevetésben. A születések száma az Észak-Alföld kivételével az összes régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Budapesten.

Március végére 134 milliárd forintra emelkedett a közintézmények lejárt tartozása – írja a Népszava. Az 559 költségvetési intézményből 285-nek van tartozása.

Idén 147 milliárd forint jut a kutatás, a tudományos innováció támogatására a Neumann János Programban - közölte a felsőoktatásért felelős államtitkár. Az összegből 93 milliárd forintot használhatnak fel a vállalatok, 30 milliárd forint jut a kutatói életpálya támogatására.

Megkezdődött Paks 2 reaktortartályának gyártása Szentpéterváron - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint a következő évtized elején mindkét új blokkot a hálózatra lehet kapcsolni.

Történetének legnagyobb bankvásárlására készül az OTP. Csányi Sándor, a bankcsoport elnök-vezérigazgatója az éves közgyűlésen csak annyit árult el, hogy Európai Unión belüli a kijelölt bank.

A kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület – jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára. Farkas Sándor elmondta, a 2020-ban meghirdetett Településfásítási programban pedig csaknem 1.500, tízezernél kisebb lakosú településen mintegy 46 ezer sorfát ültettek el.

Elfogadta a gazdálkodók terheit csökkentő javaslatokat az Európai Parlament. A testület jóváhagyta a Közös Agrárpolitika egyszerűsítését. Emellett a termelők valódi igényeihez igazítják a támogatási rendszert.

A kormánypártok benyújtották az Országgyűlésnek az újabb gyermekvédelmi törvényt és az alaptörvény módosítását, amelyek tovább szigorítják a pedofilokra vonatkozó szabályokat - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: elvárják el minden politikustól, hogy támogassa a gyermekvédelmi törvénycsomagot.

A bicskei gyermekotthonban elkövetett zaklatások 9 áldozata összesen 154 millió forint kártérítést kapott – közölte a Belügyminisztérium. Eközben a bíróság elutasította a keresetet abban a perben, amiben a felperes a kegyelmi ügyben keletkezett iratok kiadását kérte. A Kúria ítéleteire hivatkozva a bíró azzal érvelt, hogy a kegyelmi eljárások iratai nem közérdekű adatok.

Gyermekvédelmi reformot, Pintér Sándor lemondását, és a kormány távozását követelték Magyar Péter felhívására a Belügyminisztérium előtt. A Tisza párt EP-listavezetője úgy vélte, hogy a Btk. szigorítása nem old meg semmit, és béremelést ígért a gyermekvédelemben, a szociális területen és az egészségügyben dolgozóknak.

A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője szerint aki az ellenzék egységét megbontja, az Orbán Viktor rendszerét támogatja. Dobrev Klára arról beszélt, hogy a június 9-i önkormányzati választáson meg kell tartaniuk a fővárost, illetve azokat a településeket és kerületeket, amelyeket 2019-ben vissza tudtak szerezni a Fidesztől.

Európában és az Egyesült Államokban is konzervatív fordulatra számít a magyar kormány - mondta Gulyás Gergely iniszterelnökséget vezető miniszter a CPAC Hungary konferencia zárónapján. Donald Trump volt amerikai elnök videóüzenetében méltatta a magyar kormány harcát a konzervatív értékekért.

Aláírta az Operaház új kollektív szerződését a főigazgató és az több mint 1.300 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei, továbbá érvénybe lép az új bérmegállapodás is. Ezzel egyidejűleg a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete visszavonta februári közös sztrájkfelhívását.

Megsemmisítette a Magyar Rádió egykori épületeire kimondott változtatási tilalmat a Kúria - derül ki a tegnap esti Magyar Közlönyből. A kormány a Piliscsabáról Budapestre költöztetett Pázmány Péter Katolikus Egyetem számára kívánja átépíttetni az épületeket, de a józsefvárosi kerületi önkormányzat védelem alá helyezte őket, majd változtatási tilalmat rendelt el.

A Politico értesülései szerint az Egyesült Államok egy 6 milliárd dolláros fegyvercsomagot jelenthet be ma Ukrajnának a nemrég elfogadott csaknem 61 milliárd dolláros keretből – írja a Portfolio. A csomag tartalmaz majd Patriot légvédelmi rakétákat, tüzérségi lőszert, drónokat, és levegő-levegő rakétákat is.

Ukrajnában letartóztatták, majd az óvadék kifizetése után szabadon engedték a 291 millió hrivnya értékű állami földterület illegális megszerzésével gyanúsított mezőgazdasági minisztert. Mikola Szolszkij tagadja a vádakat, de tegnap benyújtotta lemondását.

Kína és az Egyesült Államok együttműködésének javításáról tárgyalt Pekingben az amerikai külügyminiszter a kínai elnökkel – közölte a kínai külügyminisztérium. Hszi Csin-ping Antony Blinkennek azt mondta, Kínának és az Egyesült Államoknak nem riválisnak, hanem partnernek kell lennie.

Párizsban aláírták a kötelezettségvállalási megállapodást a közös francia-német harcműprojektről. A 100 milliárd euróra becsült program egy prototípus megtervezését szolgálja.