A GVH vizsgálata után kártérítést fizet a fogyasztóknak egy nagy napelemes cég

1 hónap ezelőtt 12

Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU-Solar Nyrt.-től a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően. A GVH közleményében jelezte: 2022 júliusában indítottak vizsgálatot a napelemek telepítésével foglalkozó EU-Solar Kereskedelmi és Szolgáltató Nyrt.-vel szemben, mert a gyanú szerint a cég megtévesztő módon kommunikálta a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdette a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét.

A GVH eljárása a cég kötelezettségvállalásával zárult. Jelezték, hogy vállalják valamennyi, a versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretében napelemrendszerhez jutott vagy jutó azon ügyfele (ideértve a még teljesítésre kerülő függő projektek ügyfeleit is) számára, akik a pályázatuk benyújtásakor eredetileg az EU-Solar, mint kivitelező közreműködésével kezdték meg a projektjüket,

három évig ingyenesen nyújtja a „Távfelügyelet” megnevezésű napelem-szervizelési és -karbantartási szolgáltatáscsomagját.

A kötelezettségvállalás összesen 1607 ügyfelet érint, a vállalt kompenzációs csomag értéke pedig ügyfelenként három évre mintegy 45 ezer forint, így a GVH vizsgálatának eredményeként

a fogyasztók számára elért kompenzáció összértéke meghaladja a 72 millió forintot.

Az EU-Solar által önként vállalt kötelezettségvállalás pontos és maradéktalan végrehajtását a GVH utóvizsgálatban ellenőrzi majd.

A GVH Versenytanácsa az eljárás során nem állapított meg jogsértést, és többek között azért döntött a cég által felajánlott fogyasztói kompenzációt tartalmazó kötelezettségvállalás elfogadása mellett, mert az EU-Solar végig együttműködő volt az eljárás során, módosított a kifogásolt kommunikációs gyakorlatán és belső eljárásrend bevezetését vállalta az esetleges hasonló aggályok jövőbeli elkerülése érdekében. Továbbá a cég korábban sem követett el versenyjogi jogsértést.

Az üggyel kapcsolatban a GVH arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy adott esetben érdemes mérlegelni a nemzeti versenyhatósággal való együttműködést, melyre több lehetőség is biztosított.

A versenykorlátozó megállapodásokban részes cégek engedékenységi kérelemmel fordulhatnak a GVH-hoz, melynek keretében bírság csökkentésben részesülhetnek. Az önkéntes kötelezettségvállalással bizonyos feltételek teljesülése esetén jogsértés megállapítását is elkerülheti egy cég. Bírságkedvezményekben részesülhetnek a vállalkozások tevőleges jóvátétel alkalmazásával, egyezségi eljárás keretében, érdemi megfelelési erőfeszítéseken és további lényeges együttműködéseken keresztül.