A hazai cégek negyede ad év végi jutalmat a dolgozóinak

4 hónap ezelőtt 13

Portfolio 2023. december 20. 20:41

A rendszeres béren kívüli juttatások mellett a vállalkozásoknak lehetőségük van arra, hogy egyszeri, alkalmi jutalmakat is adjanak az alkalmazottaknak, például az év végén, karácsonyi bónuszként. Ennek ellenére a cégek kétharmada (68%) idén nem élt, illetve él ezzel a lehetőséggel, míg 6%-uk mondta azt, hogy ugyan adott már ilyen egyszeri juttatást a dolgozóinak, de nem év végén, hanem még év közben. A cégek mintegy negyede (26%) nyilatkozott úgy, hogy fog év végi jutalmat adni a munkavállalóinak.

Az év végi jutalmak gyakoriságát jelentősen meghatározza a vállalat foglalkoztatotti létszáma. Az 1–9 fős mikrovállalkozásoknak mindössze a negyede (25%) lepi meg karácsonyi bónusszal a dolgozóit, ugyanez az arány a 10–49 fős kisvállalkozásoknál már 50 százalék, az 50–249 fős középvállalkozásoknál pedig 63 százalék. A 250 fő feletti nagyvállalkozásoknak már csaknem a háromnegyede (72%) oszt év végi jutalmakat a munkavállalói számára.

Ágazati bontásban megállapítható, hogy év végi jutalmakra leginkább az ipari (35%) és a kereskedelmi (34%) cégeknél, legkevésbé pedig a szolgáltatás területén működő (23%) vállalkozásoknál számíthatnak a munkatársak.

A tulajdonszerkezetet tekintve is szignifikáns különbség rajzolódik ki, hiszen míg a tisztán hazai tulajdonú cégeknek a negyede (25%), addig a külföldi (rész)tulajdonú vállalkozásoknak csaknem a fele (45%) ad év végi jutalmat az alkalmazottainak.

Az év végén jutalmat osztó vállalkozások leggyakrabban pénzbeli bónusz formájában jutalmazzák az alkalmazottakat, a cégek több mint négyötöde (83%) él ezzel a lehetőséggel. A válaszadók mintegy harmada (32%) rendez céges rendezvényt a munkatársaknak, ötödük (21%) pedig természetbeni jutalmat (is) oszt, például ajándékot, ajándékutalványt, élelmiszercsomagot. Az egyéb válaszokon belül leggyakrabban a SZÉP Kártya keretösszegének egyszeri, 200 000 forintos emelését említették a válaszadó vállalkozások – erre 2023. augusztus 1. és december 31. között van lehetősége a cégeknek.

Az elemzés az MKIK GVI féléves, 2023. októberi konjunktúrafelvételének adatain alapul, melynek keretében összesen 1825 hazai vállalkozást kérdeztek meg a munkavállalóknak biztosított juttatásokról.

Címlapkép forrása: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images